Úszótábor Szegeden
Péntek – Aquapolis – Az úszótáborunk utolsó napját a szokásos úszásoktatással kezdtük, aminek a különlegessége a víz alatti fotók elkészítése volt. Oktatóink és Peti bá egy vízalatti fényképezőgép segítségével készített fotókat a csoport minden tagjáról, akik közül most már mindenki biztonsággal merészkedik a vízbe.
Az oktatás után ebédelni, majd az Aquapolisba indultunk volna, amit Peti bácsi a jó bizonyítványainkért ígért meg. Az időjárás sajnos nem nekünk kedvezett, mert egy hosszú zápor sajnos megnehezítette a dolgunkat, épp ebéd közben kapott el minket a vihar, így késéssel tudtunk volna elindulni.
Az Napfényfürdő Aquapolisba egy kis segítséggel jutottunk el, mire odaértünk a vihar is elmúlt. Odabent igyekeztünk mindent kipróbálni Peti bácsi, Anna, Gergő és Bella segítségével.
Nekem nagyon tetszett ez a nap, habár a hátam a héten nagyon leégett, de ha jövőre lenne még úszótábor szívesen eljönnék.
Németh Máté, Szegedi 2-es csoport
Az éjszakai csillagfotózás és fényfestés sajnos a rossz időjárás miatt elmaradt, ezt később bepótoljuk a díjazottakkal :-(.
Csütörtök – Buli konyha – A mai napon az úszásoktatás után a Közösségi Házba mentünk vissza, hogy egy kicsit kipihenjünk a hosszú táv fáradalmait, és felkészüljünk a délutáni sütőtanfolyamunkra.
A csapat egyik fele Nórival, Gergővel, Annával és Petivel, míg a másik fele Peti bácsival indult el a Bulikonyhára, ahol már vártak minket az oktatóink.
A mai napon virslivel töltött tekercset és gyümölcsös pohárkrémet készítettünk, ami ismét nagyon vidám hangulatban telt el.
A sütés-főzés és rendrakás után Peti bácsi és a nagyok megmondták ki az a hat fő, aki a legtöbbet segített és legjobban viselkedett a héten, így holnap kimehet csillagokat fotózni és vizsgálni. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy én is mehetek velük holnap este.
Sashegyi Olivér Szegedi 2-es csoport
Szerda – A Zöld Őrei – Harmadik napunkon ismét a Közösségi Házban gyülekeztünk, majd az előző napokhoz hasonlóan elindultunk a SZUÉ-ba az úszásoktatásra.
A meleg sajnos a mai napon kifogott rajtunk, elég sokuknak leégett a háta, így a délutáni kertrendezést játszótéri játékokkal és a Zöld Őrei film megnézésével folytattuk.
Persze a napi jégkrémezés sem maradt el :-).
Berta Dávid, Szegedi 2-es csoport
Kedd – Tisza Nap – Második napunk hasonlóan az elsőhöz a Közösségi Házból indult, itt gyülekeztünk, majd két csoportba mentünk át a SZUÉ-hoz. A mai napon Szabi, Anna és Bence segítették Peti bá munkáját. A mai napon már többen mehettünk át a nagy vízbe úszni. A kezdők között már csak páran maradtak.
Én a mély vízben voltam és a mellúszást gyakoroltuk. Az oktatás után ismét mehettünk a mai napon is csúszdádni, ami a mai nap is nagy öröm volt számunkra. A nagyokkal és Peti bácsival kipróbáltunk egy pezsgő körfürdőt is.
A strandolás után a Szegedi Partfürdőre mentünk, ahol már vártak minket, itt piknikezve ebédeltünk meg, majd volt aki pihent, volt aki pedig a játszótéren játszhatott.
Ezután elmentünk sárkány hajózni, amit mindnyájan nagyon élveztünk, hisz sokunk még soha sem volt ilyen hajón és a Tiszán.
Én az egész napot nagyon élveztem, a sárkányhajózás volt a kedvencem.
Molnár Emma, szegedi 2-es csoport
Köszönjük a Szegedi Partfürdő vezetőségének a lehetőséget a délutáni programjainkban!
Hétfő – Szeged 300 éves – Június .17-én kezdődött a szegedi 2-es csoport úszótábora. Az első napon két csoportra bontva a bérletesek az egyetemista csoporttársaink segítségével (Attila, Nóri, Gergő) tömegközlekedéssel, a bérlettel nem rendelkezők pedig Peti bácsival jutottak el a SZUE bejáratához, ahol már a Némó úszósuli oktatói fogadtak bennünket.
Az első napon úszástudásunkat mérték fel, majd két csoportra osztottak minket. Aki jól tudott úszni, az a mély vízben tanulhatott új úszástechnikákat, aki pedig kevésbé, azzal külön foglalkoztak az oktatók. Az órák után a nagyokkal csúszdázhattunk és élmény fürdőzhettünk. A strandolás után elmentünk ebédelni egy közeli pizzériába, majd visszamentünk a Közösségi Házba, ahol egy kicsit megpihentünk a nyári hőségben.
A rövid pihenő után fagyiztunk a városban, majd Anna vezetésével a „szegedi 300 éves tortát” látogattuk meg. Itt még egyikünk sem járt, így hatalmas várakozással vártuk, hogy mi van a „torta belsejében”. Bent egy kisfilmmel kezdődött a „múzeumi látogatásunk”. A film lakóhelyünk- Szeged 300 éves múltját mutatta be egy animációs kisfilm keretin belül. A film megnézése után egy interaktív szobába mentünk át, ahol mindent kipróbálhattunk.
Egy nagy asztalon városi épültek voltak, amit Szeged térképén kellett elhelyezni az eredeti elhelyezkedése szerint, a feladatot egy kivetítő segítette. Mi sikeresen végrehajtottuk a feladatot.
Megismerkedtünk egy hatalmas interaktív táblával is, amelyre az általunk elkészített rajzokat is betudták vetíteni, ami a vásznon valósággal „életre kelt”. Én egy hajót színeztem ki, amit a Tiszára vetítettek és én tudtam irányítani a folyón.
Élményekkel tel mentünk át ezután a Fekete Házba, ahol az interaktív és gondolkodtató történelmi játékok folytatódtak. Itt Anna és Gergő segített nekünk a rejtvények megfejtésében. Peti bácsi pedig megígérte, hogy jövő héten visszatérünk egy hosszabb „kincskeresésére” jövő héten.
Kántor Stella, szegedi 2-es csoport