Úszótábor Nagybajomban

„Hétfőn (06.29) kezdetét vette a nagybajomi 1-es csoport úszótábora. A gyerekek már izgatottan várták, hogy végre vízbe mehessenek. A délelőtt során kétfelé vált a csapat, külön a fiúk és külön a lányok ismételték át az úszás alapjait. Már az első nap is nagy sikereket értek el, hiszen nem sokkal az alapok ismétlése után már a nagy medencében találták magukat, ahol nagyon ügyesen gyakorolták a tanultakat.
Ahogy teltek a napok egyre ügyesebbek és bátrabbak lettek a gyerekek, a hét végére pedig már majdnem mindenki segítség nélkül úszott. A délutánok folyamán pedig játékos elfoglaltságok, X-boxozás és fagyizás kaptak szerepet.
Büszkék vagyunk a gyerekekre, hiszen a nagy meleg se szegte kedvüket és lelkesedésüket.”

Sándor Laura Éva, kis-mentor

További képek a Galériában megtekinthetőek!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…

A kövér porcsintól a hangtálakig – Egészségtábor Kaposváron

2026. július 6. és 10. között a Kaposvár 3-as csoport tagjai tartalmas…

Történelmi és honismereti tábor Őrvidéken

A Jászberény 3-as és a Nagybajom 2-es csoport megérkezett Bükfürdőre a Hunguest…

Felvidéki tábor 2026

Képek a galériában! Első nap: Pozsonyi kirándulásA jászberényi 4-es és a szegedi…

Pénzügyi ismeretek és drámatábor Sarlóspuszta

Vasárnap reggel indultunk Sarlóspusztára, ahol a nagybajomi, pécsi és szentesi csapatok pénzügyi…