Pécsen március 25 -én már hagyománnyá vált előadást hallhattunk az otthonunkban felhasznált tisztítószerekről Simon P. Edittől, aki már hosszú évek óta bővíti a gyermekek és szülők ismereteit is.Prezentációjában hallhattunk a háztartásokban mindenki által használt fertőtlenítő szerekről, melyekkel célunk a higiénikus otthoni környezetünk megteremtése. Azonban sok esetben a megszokásként használt készítményekkel pl.: ecet, szódabikarbóna nem az általunk kívánt hatásokat érjük el, sőt tudtunkon kívül idézhetünk elő nem kívánt hatásokat. Ilyen az, amikor a mosógépünk tisztítását ecettel szeretnénk megoldani, de az ecet a gép tömítéseit, gumiból készült részeit roncsolja; vagy ha a vízvezetékek eltömődését szeretnénk megszüntetni, könnyen a cső szétrepedését okozhatjuk. A két szer egymásra hatását szemléltető kísérletben is nyomon követhettük, érdekességként megfigyeltük a szódabikarbóna és coca-cola „reakcióját” is. A továbbiakban a mosószerekre tértünk át, interaktív párbeszédben mindenki elmondta milyen szerekkel, más alternatív anyagokkal mossa ruházatát. Az előadó kiemelte, hogy a mosószer kiválasztásakor vegyük figyelembe a víz keménységét és a mosószer csomagolásán, flakonján szereplő használati utasítást. Ezen kívül mindig ügyeljünk az adagolt mosószer mennyiségére, mert hiába adunk többet az előírt mennyiségnél tisztább nem lesz a ruha, viszont gyorsabban fogy és feleslegesen pazaroljuk el. A tisztítószereken kívül külön beszélgettünk a kozmetikumokról (hajfestékek, testápolók, dezodorok), mert az előadó e területen is nagy szaktudással rendelkezik és hallgatóságunk is érdeklődött a téma iránt. Kulisszatitkokat tudtunk meg a hajfestésről, sőt még a kutyakozmetikusok által használt szerekről is, amit vicces képekkel mutatott be az előadó. A kötetlen hangulatban gyorsan eltelt az idő, ezért a téma sokszínűsége miatt megbeszéltük, hogy egy későbbi időpontban tovább folytatjuk a beszélgetést, ismereteink bővítését.
Köszönjük az előadást!Szabó Zsuzsanna, szülő Pécs 2.
Tisztítószerek a háztartásban
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:
További bejegyzések
Egy év a Balatonon – filmünk a FEDOK-2026 fesztiválon
Egy igazán tartalmas, élményekkel teli napot töltött együtt a kaposvári közösségi ház…
Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben
Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…
Pályaválasztási Projekt Szegeden
Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…
Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban
A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…
Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport
Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…
CSÁSZ Kupa 2026.
GALÉRIA "A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk…
Gazdaságinformatikus lettem!
A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…
Diplomás lettem!
A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…
Alkalmazott zeneszerző lettem!
Egy meghatározó fejezet zárult le az életemben: végre a kezemben tarthattam a…
Pályázati Felhívás – Talentum Hungaricum Program
Fehér Elemér, alapítványunk Kamarazenekarának fejlesztője és a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője…