A jászberényi, pécsi és mohácsi csoportok megérkeztek Kőszegre. Másnap már a túrázásé volt a főszerep, a csapat kora reggel buszra szállt, majd a hegyekbe vette az irányt. A buszt elhagyva, gyalog jártuk meg a Kőszegi-Hegységet. A túravezetőink segítségével rengeteg új növény- és állatfajt ismerhettünk meg, sétánk végén pedig a híres Hétforrásnál tartottunk pihenőt. A forrás különlegessége, hogy a hét vezérről kapta a nevét, a népi hiedelem szerint pedig, aki mind a hét ágából iszik, szerencsés lesz az élete.
A túra után a szállásunk felé vettük az irányt, ahol Tomity Benjámin, vadgazdamérnök hallgató, az Alapítvány pécsi támogatottja tartott előadást a vadászat rejtelmeiről a gyerekeknek. A különleges előadást követően városi sétára indultunk, melynek során felfedeztük a belvárost, és madártávlatból is megtekinthettük. Megismertük Kőszeg történelmét és az ehhez kapcsolódó nevezetességeket, majd a szállásra visszatérve focizással és röplabdázással zártuk a napot.
Másnap Tömördre látogattunk, ahol testközelből megismerkedhettünk a környék madárvilágával és láthattuk a gyűrűzés folyamatát. A madárkákat kiszedtük a gyűjtőhálóból, kézben tarthattuk, majd pedig elengedtük őket. Ezt követően a mezőn sétálva a helyi növényeket fedeztük fel és összegyűjtött ismereteinket megosztottuk a csapat másik felével is. A délután folyamán a kis-mentorok kiscsoportos nyelvi órákat tartottak a környezetünkkel kapcsolatban, az esti órákban pedig a pihenés és a játékos sportfoglalkozások kerültek előtérbe.
Szerdán különleges kísérleteket végezhettünk: banánból vontunk ki DNS-t, illetve kövi rákot vizsgáltunk. Ezután ismét nyelvi foglalkozások következtek, majd jöhetett az esti sport és kikapcsolódás.
Csütörtökön elérkezett a hét legnagyobb kihívása: az Írott-kő túra. A meredek emelkedőkön többször megálltunk, hiszen a legtöbben nem voltak hossászokva az efféle sétákhoz, ám a látvány mindenkit kárpótolt. A 884 méteren található Írottkő 1913-ban épült, a Kőszegi-hegység, valamint a Dunántúl és Burgenland legmagasabb pontja. A hegytetőre épült kilátó egyszerre két ország területén fekszik, Ausztria és Magyarország határán. Kellemesen elfáradtunk a nap során, így már csak egy rövid nyelvi órára maradt idő délután, melynek során átismételtük, mit tanutunk a héten.
Pénteken az egész heti tanulás, túrázás és felfedezés után a sárvári élményfürdőben kapcsolódhattunk ki. A nagy melegben jól esett egész nap a vízben lenni, csúszdázni és strandröplabdázni. Az estét heti nyelvi projektjeink bemutatásával és KiMitTud-dal zártuk, mely szokásos módon jó hangulatban telt.
Szombaton egy tartalmas és izgalmakkal teli tábort zárhattunk, már csak a hosszú hazaút maradt hátra.
„Ez a tábor nagyon élvezetes és mozgalmas volt. Öröm volt megismerni Kőszeg városát és annak múltját. A város tele van különleges történelmi értékekkel és látnivalóval. A túrákat sem hagyom ki hiszen az Írottkőre tartó utunkon a hegyekbe mászkálás is élvezet volt. Ugyan kicsit kifáradtunk az úton, de megérte, hiszen gyönyörű volt a kilátás az Alpokra és Kőszeg környékére. Amikor visszaértünk a kollégiumba, jól esett a pihenés és egy kis esti röpi. Pénteken a tábor lezárásaként jó volt kicsit kikapcsolódni a Sárvári fürdőben. Fürdőzés után egy kis Ki Mit Tud? következett, amin rengeteg vers, táncos produkció és zene volt.” – Tóth Luca Anna, Jászság 2
„Nekem a Kőszegi tábor személyesen nagyon tetszett. A legjobban én a madárgyűrűzést és a biológia órát élveztem, és persze a természetközelséget. Jó volt újra látni azokat az embereket, akikkel már régen találkoztunk, és nagyon sok boldogsággal töltött el, hogy majdnem 3 év után, Blankát is láthattuk. A kismentorokkal, ezen a héten is jókat lehetett beszélgetni, és az angol órák mindig játékosan teltek. Activity, sarkos és zene szöveg felismerő. A ki mit tud, idén is jó hangulatban telt. A viharsarok, a döndi duó, Emi, Máté, Eszter és Adél zene produkciója, a jól megszokott J2 csoportfellépés, és a prózamonostor, én és Kira. Bár ededetileg nem terveztem részt venni a KiMitTud?-on, nagyon élveztem. Alapból egy verssel léptem volna fel, de aztán jött az ötlet, hogy Kirával adjunk elő egy „prózát”, amit én írtam. Mind megírni, mind előadni egy feledhetetlen élmény volt, és persze, hallani, hogy Abszolut elsők lettünk, az még jobb volt. A túrákat is nagyon élveztem, mert nekem úgy érződött, mintha egy természetfilmbe csöppentem volna be, és a tanár urak is nagyon sok érdekes dolgot elmondtak, a növényekkel, rovarokkal, emlősökkel és madarakkal kapcsolatban is. A városnézés, és az esti sportok is élvezhetőek voltak. Kőszegen, ami engem meglepett, az a becsületkassza volt, mert még bevallom az őszintét, életemben nem láttam ilyet, de természetesen kihasználtam a lehetőséget és vettem egy horgolt rózsát. Köszönöm ezt a tábort, a Csányi Alapítványnak, remélem, Balatonszemes is ennyire jó lesz!” – Kecskés Dóra, Jászság 2
További képek a Galériában!





