Természetfotós Workshop 1.0/2025

Május 23-án, kora délután indultunk útnak négyen Nagybajomból, hogy idén is részt vegyünk az évente megrendezett, baksi természetfotós táborra történő, egyik előválogató workshopon. Új érdeklődőkkel bővült a rendezvény egy pécsi, illetve három mohácsi támogatott személyében. Ők Pécsett csatlakoztak hozzánk, így már teljes létszámmal vettük irányba Szegedet. Esti megérkezésünk és a vacsorát követően Benczúr Anna, a Szeged 2-es csoport egyik egyetemistája, aki már sok-sok éve foglalkozik természetfotózással, tartott előadást a leendő kis fotósoknak, hogy a másnapi megmérettetés sokkal gördülékenyebben és sikeresebben menjen, az itteni teljesítmény ugyanis fontos szerepet játszik majd a tábor tagjainak kiválasztásában.

Egy kis pihenés után, szombat reggel, a reggeli elfogyasztását követően a mórahalmi bivalyrezervátumba mentünk, hogy először is mindenki jobban megismerkedjen a fényképezőgépekkel és magával, a fotózással. A legügyesebbek a bivalyok mellett kanalasgémeket és gólyatöcsöket is lencsevégre kaphattak.

Ezután a közelben lévő hatalmas pipacsmező várta a kis fényképészeket. Itt a „makrózást” lehetett gyakorolni, melyben főként Turuczki Szabolcs, ugyancsak a Szeged 2-es csoport végzett, diplomás tagja volt segítségünkre. A következő állomás a Tisza egyik holtágához tartozó erdőben történő túra volt. Eközben is nagy számban készültek fényképek. Az előző makrózást gyakorolhatták főleg a gyerekek kisebb rovarokon, növényeken.

Egy rövid ebéd után az Attkai-holtágnál szakadt három részre a csapat, ami az utolsó úticélunk volt. Voltak, akik újfent az erdőben makróztak, sokan horgászattal ismerkedtek, más fotósok pedig madárfotókat készítettek a stégekről.

Miután végeztünk, elköszöntünk szegedi társainktól, mi, többiek pedig Bakson töltöttünk még egy éjszakát. Vasárnap így újult erővel tudtunk nekivágni a négy és fél órás hazaútnak. Ezalatt bőven volt időnk visszaemlékezni az Alföldön átélt friss élményekre. Bakson újra találkozunk!

Győző Zalán, egyetemista, Nagybajom 3-as csoport

Természetfotós workshop 1-2025_05_27

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…

A kövér porcsintól a hangtálakig – Egészségtábor Kaposváron

2026. július 6. és 10. között a Kaposvár 3-as csoport tagjai tartalmas…

Történelmi és honismereti tábor Őrvidéken

A Jászberény 3-as és a Nagybajom 2-es csoport megérkezett Bükfürdőre a Hunguest…

Felvidéki tábor 2026

Képek a galériában! Első nap: Pozsonyi kirándulásA jászberényi 4-es és a szegedi…

Pénzügyi ismeretek és drámatábor Sarlóspuszta

Vasárnap reggel indultunk Sarlóspusztára, ahol a nagybajomi, pécsi és szentesi csapatok pénzügyi…