Tehetségnap Pécsett

„Április 13-án szombaton a Pécs 3-as csoport tagjai izgatottan érkeztek a Közösségi Házba. Az Életút Fesztiválon az idei tanév innovációs projektje a Maker’s Red Box Global Warning Klímaexpedíció a Föld körül kerül a tehetségígéretek által bemutatásra. Az egész tanévet felölelő innovációs projekt célja, az alkotópedagógia tantárgyakon átívelő ismereteket fejlesztése. Több tudományterületet ölel fel, így a projektpedagógia alkalmazását is lehetővé teszi.  Velejárója általában egy így létrejött tárgy, eszköz, berendezés. A módszer arra is reagál, hogy ebben a folyamatban minden gyerek eltérő képességekkel vesz részt, hiszen a fejlesztés a gyerekek egyéni adottságainak, érdeklődésének figyelembevételével történik. A szülők és a Közösségi ház másik csoportjainak tagjai is nagy figyelemmel hallgatták a bemutatókat, a gyerekek pedig méltán zsebelték be a sok-sok dicsérő elismerést.” Bálint-Orsós Andrea, mentor Pécs 3-as csoport

A Tehetségnap fotói a Galériában megtekinthetők.

 

Így láttuk mi….

 

Nekem Palau és a korallbölcsők tetszettek a legjobban, ha muszáj választani. Minden helyszín érdekes volt. Izgalmasnak tűntek a hozzájuk kapcsolódó feladatok. Úgy gondolom hasznos ismereteket szereztek a gyerekek. Fontosnak tartom a környezetvédelmet, és örülök neki, hogy a feladatok által a gyerekeknek is egyre fontosabb.” Győri Evelin, szülő Pécs 3-as csoport

Köszönjük a bemutatót! Nekem a 3D tervezés-nyomtatás valamint a microbitek bemutatója tetszett a legjobban. Csennai város története is érdekes. A gyerekek nagyon ügyesek, jól felkészültek.” Szabó Gyula, szülő Pécs 3-as csoport

A globális felmelegedésről szóló projektbemutatón rengeteg új, hasznos információt hallottam a gyerekektől, projekt vezetőtől. Számomra a projekt témája, tematikája, bemutatása minden képzeletet felülmúlt!” Tóth Gabriella, szülő Pécs 3-as csoport

A mai előadás margójára: nehéz témák, készségszintű reprezentációját láthattuk, könnyed, légies, jó hangulatú közösségben, szakértő támogatással. Nekem a 3 D tervezés nyomtatás tetszett a legjobban valamint a csapatunka, és az összeszedett jelenlét. Köszönettel mindenért, Értetek” Körmendi Renáta, szülő Pécs 3-as csoport

Köszönjük a bemutatót amit a LEAF projekt kapcsán kaptunk. Jó látni hogy a gyerekek milyen széles spektrumú tudással gazdagodtak. Miközben olyan fontos témák kerülnek terítékre mint a környezetvédelem, közlekedés, fenntarthatóság” Kalász László, szülő Pécs 3-as csoport

A bemutató közelebb hozta, illetve érthetőbbé tette a projektet, amiről eddig csak hallottam. A klímaváltozás témakörön belül számtalan egyéb területtel foglalkoztak a gyerekek, és ezek az összetett feladatmegoldások, készségfejlesztő kihívások tetszettek. A négy helyszínen zajló feladatok nekem is érdekesek voltak. A 3D-S nyomtatások közül a korallok tetszettek a legjobban.” Mérei Hajnalka, szülő Pécs 3-as csoport

A mai napon lehetőségünk volt belepillantani a P3 csoport több héten át tartó projekt munkájába. Bemutatták hogy mivel foglalkoztak, virtuálisan hová utaztak. Feladataik során megtanultak 3D nyomtatón tervezni és nyomtatni, a mikrobitek működését, azok segítségével komplex mérő eszközöket megalkotni, közösen gondolkodni, csapatban dolgozni. A környezetvédelem témaköre köré épült a projekt, konkrétan a globális felmelegedés csökkentését segítették elő ötleteikkel. Azt gondolom, hogy nagyon hasznos volt a gyakorlati tudás számukra amely a jövőben is előnyükre szolgál majd.” Fülöp Bernadett, szülő Pécs 3-as csoport

Nekem az tetszett ,hogy komolyan veszik és nagyon akarják és ,hogy új tudásra tesznek szert. Látni rajtuk , hogy jól érzik magukat , végre kiteljesedhetnek , megmutatják magukat,tudásukat. Köszönöm!” Szőke Tivadar, szülő Pécs 3-as csoport

 

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…