Tartalmas hétvége a Mathias Corvinus Szakkolégiumban

Szombaton (január 24.) részt vettünk egy pályaorientációs napon, amit az MCC hirdetett meg.

Már 1 éve vagyok az MCC középiskolás programjában, így sok hasonló eseményen vehettem részt. Tájékoztatást kaptunk a továbbtanulásról és az egyetemi karokról. A kollégium tanulói előadásokat tartottak személyes tapasztalataikról, és elmesélték élményeiket. Úgy gondolom, hogy ezáltal sokkal könnyebben tudunk majd megfontolt döntést hozni a jövőben és a segítség mindig jól jön. Élvezetes programok voltak és sok új, a mi helyzetünkben lévő diákkal ismerkedhettünk meg. Remélem még sok ilyen programon vehetek  részt, és sok új információhoz juthatok az MCC által. Köszönöm!

Bogdán Dóra Lilla, Pécs 2 csoport

A hétvégen (január 24.), szombaton Budapestre látogattunk. Korábban már sokat hallottam a Mathias Corvinus Szakkollégium középiskolásoknak szóló programjáról, mentorom és csoporttársaim által, de az interaktív tananyagokra épülő tehetséggondozó program csak személyes látogatásom után került közel hozzám. Pályaorientációs napjukon többek között részt vehettünk a diploma megszerzésének előnyeiről szóló előadáson, a szakvalaszto.hu munkatársai segítségével önismereti teszteket tölthettünk ki. A legjobban a még egyetemista MCC-sek előadásai tetszettek ahol az MCC egyetemi programja mellett a szakukról is sokat elárultak. A programban nagy hangsúlyt fektetnek a közösség összekovácsolására, a csapatmunkára, tapasztalatok szerzésére (külföldön is!). A különböző előadásokon mindig barátságos, kedves arcok fogadtak. Ez egy olyan közösség ahol a különböző egyetemekengimnáziumokban tanuló diákok összetartanak, és aminek én is szívesen részese lennék. Köszönöm a lehetőséget!

Szőllősi Andrea , Pécs 2 csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy év a Balatonon – filmünk a FEDOK-2026 fesztiválon

Egy igazán tartalmas, élményekkel teli napot töltött együtt a kaposvári közösségi ház…

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

GALÉRIA "A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…

Alkalmazott zeneszerző lettem!

Egy meghatározó fejezet zárult le az életemben: végre a kezemben tarthattam a…

Pályázati Felhívás – Talentum Hungaricum Program

Fehér Elemér, alapítványunk Kamarazenekarának fejlesztője és a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője…