Tanévkezdés Kaposváron

A kaposvári közösségi házban is megkezdődött a 2016/2017-es tanév.

Kaposvár 1-es csoportja mentori óra keretében foglalta össze melyek azok a vállalások, amelyeket ebben a tanévben teljesíteni kívánnak.

Kaposvár egyetemistái megkezdték tanulmányaikat a felsőfokú intézményekben. A fejlesztő tanárok a mentorokkal együtt készítik elő a tanévet. Előttünk áll az őszi nagytakarítás is, ez ügyben a szülők és a gyerekek segítségét kértük, s örömmel fogadtuk segítségüket. Gazdagító programjainkból sem lesz kevés az őszi félévben. Figyelemmel követjük azokat a pályázatokat, amelyeknek szeptember hónapban jár le a határideje – már készülnek a pályamunkák.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a kaposvári közösségi házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…

Gyakorlat teszi a mestert XIII.

Tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Csányi Alapítvány és a Bonafarm cégcsoport a…