Tanév végi szülői értekezletek

Tanév végi szülői értekezletek

Pécs: ” A Pécs 3-as „kicsik” szülői értekezletére érkeztünk meg (június 14.) mindannyian (gyerekek, szülők, testvérek), a szokásos módon programról programra rohanva. Finomságokkal megterített asztal várt minket, ami igencsak jól esett így munkából, iskolából, külön programról érkezvén. A köszöntés után az Életút napról összeállított videót láthattuk. Örömmel figyeltük a kisfilmben felbukkanó csoporttagokat, gyerekek vidám interjúit, és azt a rengeteg-rengeteg programot, amiben része lehetett az Alapítvány által gyermekeinknek. Az egész tanév során végzett munka gyümölcséről szóltunk mindannyian néhány szót. Az elhangzott gondolatok jól összefoglalták, amit kaptunk mindannyian, mind lelkileg, szellemileg, anyagilag, és az adományok által.Az alapítvány mindig megtalálja, kinek, miben, hol és hogyan tud segíteni. Kinek számítógéppel, kinek hangszerrel, kinek különórával, kinek külön programmal. Bátran mondhatom mindannyiunk nevében, hogy nagyon hálásak vagyunk a sok törődésért, programért, tudásért, amit ennek az Alapítványnak köszönhetnek a gyerekek és családjaik. A nyári táborok ismertetését követően sor került a tanév végi elégedettségi kérdőívek valamint a tábori nyilatkozatok kitöltésére”Soós Brigitta, szülő Pécs 3-as csoport

Az iskolaév vége közeledtével szülői értekezleten vettünk részt a Pécsi Közösségi Házban. Mentorunkkal és dr. Radoszáv Miklós operatív igazgatóval vidám hangulatban értékeltük az elmúlt egy évet. Az egyéni beszámolók és vélemények egybehangzóan alátámasztották azt, hogy Csányisnak lenni élmény és kaland. 🙂 A kitartó munka és gyakorlás mellet, sok életre szóló élményt kapnak a gyerekek. A csapat szellemet, a kreativitást, az önállóságot erősítették az együtt töltött hétvégék. Szülőként hálás vagyok, hogy a fiam a csapat tagja lehet. Köszönet az Alapítványnak és a Mentorunknak az odaadó munkájukért. ” Fülöp Bernadett, szülő Pécs 3- as csoport

 

Június 16-án délután a pécsi csoportok évzáró szülői értekezletét tartották a közösségi házban. Elsőként a HR- Rent Kft., képviseletében – mely 15 éves tapasztalattal rendelkezik a munkaerő-kölcsönzés és munkaerő-közvetítés terén – Kutyáncsánin Jevrem belföldi üzletágvezető tartott előadást a hazai és külföldi munkavállalás feltételeiről, az állásinterjú fontosságáról, az önéletrajz tartalmi elemeiről, mit kell tartalmaznia egy jó önéletrajznak, mik azok a kritériumok amelyeknek meg kell felelni. Cégük hathatós segítséget nyújt a megváltozott munkaképességűeknek, diákoknak, a pályakezdő, friss diplomásoknak és a nyugdíjasoknak egyaránt, felkészült kollégáik mindenben segítenek a jelentkezőknek. Szó volt többek között a középiskolások tekintetében a nyári munkavállalásról, mire figyeljenek az adott munkahelyre való jelentkezéskor, illetve, hogy mik a preferált nyári munkák a fiatalok körében. Az előadást követően szülők, gyerekek, Bálint-Orsós Andrea mentortól, részletes tájékoztatást kaptak az idei tanévben megvalósult pedagógia szolgáltatásokról, annak területeiről, számszerűsítve is ezen adatokat. Valamint ehhez kapcsolódóan a gyakori hiányzások is említésre kerültek, hangsúlyozva az alapítványi foglalkozásokon való részvétel fontosságát, mely az Alapítvánnyal való tanulmányi szerződés elsődleges pontja. Az előadást követően szülők, gyerekek, Bálint-Orsós Andrea mentortól, részletes tájékoztatást kaptak az idei tanévben megvalósult pedagógia szolgáltatásokról, a megvalósított projektekről, valamint azok költségeiről. Ehhez kapcsolódóan a gyakori hiányzások is említésre kerültek, hangsúlyozva az alapítványi foglalkozásokon való részvétel fontosságát, mely az Alapítvánnyal való tanulmányi szerződés elsődleges pontja.Megtekintettük az Életút napról összeállított videót a csoportokkal, ami a szülőnek, gyereknek egyaránt tetszett, tükrözte az együtt töltött idő jó hangulatát, élményeit. Majd a két csoport megtartotta szülői értekezletét. A Pécs 2-es csoport szülői értekezletén rengeteg dolgot kellett megbeszélnünk, hiszen a csoport 15 diákja hét különböző táborba megy, amiből négy külföldi (Anglia, Németország, Horvátország, Erdély). Emellett sport táborba, kreatív írás táborba és az össz-művészeti táborba is számos jelentkező volt. Emellett beszéltünk a tanulmányi eredményekről, ösztöndíjakról, nyelvvizsgákról, a portfólióról, magatartásról, szorgalomról, hiányzásokról és a közösségi munkáról is. Ellenőriztük a meglévő útiokmányokat és mindenki tájékoztatást kapott a tábori tudnivalókról.  A Pécs 1- es csoportban értékeltük a tanévet (ki hogyan látta gyermeke teljesítményét), majd a következő tanév legnagyobb kihívásáról az érettségiről és az egyetemi felvételiről is szót ejtettünk, hangsúlyozva a jövőben a fejlesztő órákon való folyamatos jelenlétet, a hiányzások mellőzését, a folyamatos közösségi munka vállalásának fontosságát. Kitöltésre kerültek a tanulói, szülői elégedettségi kérdőívek és a nyári táborok szülői nyilatkozatai is. Átbeszélésre, pontosításra kerültek a nyári táborokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók. Táborozásra fel! pécsi csoportok

Jászberény:

A tanév végi szülőértekezleten (június 13.) a Jászberényi Közösségi Házban együtt voltunk szülők és gyerekek. A félév során történt eseményekről, az iskolai tanulmányokról, szorgalomról beszélgettünk. A Tallérgyűjtő versenyen mindenki részt vett a csoportból, többen a jutalom kirándulásra is elmehettek. Az első Életút Napról sok-sok élménnyel tértek haza a gyerekek. Hétvégén már  indulnak Tokajba, hogy együtt táborozzanak a szentesi társaikkal.  Nagyon várják, többen elkezdték már bepakolni a bőröndjüket. Kitöltöttük a tábori papírokat, és az elégedettségi kérdőívet is. Köszönjük az Alapítványnak a sok élményt és a támogatásokat! Szülők Jászság 1.

 

Jászberény 3-as csoport június 14-én tartotta a szülőértekezletét, ahol gyerek, szülő és mentor is találkozott. Nagyon nagy izgalommal várják a kilencedik osztályos gyerekek a nyári szünetet, mivel több táborban is résztvehetnek. A legnagyobb izgalom mégis a külföldi nyelvi táborok körül vannak, mivel ők most fognak először külföldre utazni, ráadásul repülővel! A papírmunkát követően az eredményes tanévet is lezártuk, nyolc tanulónk nyelvvizsgázott, aminek az eredményét még várjuk, ebben a tanévben kettő ECDL modul vizsgát is letettek tanulóink, az utolsó, 7.modulra a nyári ECDL táborban fognak felkészülni. A Lego-robot programozók Horváth Ferenc, Kaszab Kristóf és Szücs Márk átvehették az Életút Napon a Csányi Alapítvány Nagykövete címet. A csoport a környezettudatosság projektben nagyon sokat dolgozott idén, ezt szeretnénk folytatni a következő tanévben is.

Kaposvár:

Kaposvár 1-es csoportja csütörtökön délután tartotta meg évzáró szülői értekezletét a Kaposvári Közösségi Házban. A K1-es csoportban jelentős dolgok történtek idén, hiszen a csoport nagy része a hetekben érettségizett, és gyarapodott is a létszám, mivel beválogatást is tartottunk tavasszal. Így ősztől az újonnan érkező „kicsikkel” együtt kezdjük meg a munkát Kaposváron. A szülői értekezleten megbeszéltük, amit a továbbtanulóknak mindenképpen tudniuk kell. Szó esett a kis-mentori feladatokról, az ösztöndíjakraól, a szakkollégiumról, a kollégiumról, a támogatásokról és természetesen a táborokról is. Azt is megbeszéltük, hogy mi lesz azoknak a feladata, akik jövőre még nem tanulnak tovább, hanem Kaposváron maradnak.

Kaposvár 2-es csoportja is megtartotta tanév végi összegzőjét, a szülői értekezlet egy részén a fiatalok is jelen voltak. Együtt értékeltük az elmúlt tanévet, gratuláltunk az előrehozott érettségit tevő társaknak, és nem maradt gratuláció nélkül a nyolcadikos évfolyam sem, akik szinte mindannyian az elsőként megjelölt középiskolába nyertek felvételt. Nehéz év áll mögöttünk, sok helyen kellett helyt állnunk, de azt éreztük mi mindannyian, a szülők, mentor és fejlesztők, valamint a gyermekeink is, hogy sok tanulság, sikerek,  a célokat megvalósítani tudás jellemezte a 2021-22-es tanévet. Az értekezleten nem csak az elmúlt időszak eseményei, hanem a soron következő programok is szóba kerültek. Megbeszéltük a nyári programtervünket, igyekeztünk minden – a külföldi és belföldi táborokkal kapcsolatos – kérdésre kielégítő választ adni. Nagy kaland vár ránk a nyáron és talán még nagyobb a következő tanévben, hiszen a nagyobbak közül nyolcan érettségiznek, a fiatalabbak pedig már középiskolásokként kezdik a 2022-23-as tanévet. Mindehhez kívánunk mindenkinek hasonló jó eredményeket (és ha lehet még jobbakat) mint idén…

Nagybajom:

„Nagybajomban mindhárom csoport megtartotta tanévzáró szülői értekezletét. Közös témák voltak a Közösségi Házban folyó projektek, az áprilisi Életút Nap és az iskolai tanulmányokkal kapcsolatos tapasztalatok. Továbbá a 10. évfolyamosoknál, az idei év egyik nagy kihívását, a Portfólióvédést értékelte a csoport mentora, Némethné Bunovácz Szilvia. A 9. évfolyamosok esetében a középiskolai tanév megpróbáltatásait beszélték át a szülők. Mindhárom csoport mentora ismertette a szülőkkel a csoportjaikat érintő táborok programját és a hasznos információkat, aláírták a szükséges dokumentumokat, nyilatkozatokat. A középiskolások várják életük első külföldi utazásukat Angliába, Németországba és Horvátországba, hogy idegen nyelvi tudásukat bővíthessék és az országok kultúráit megismerhessék. A kisebbek pedig nagy izgalommal várják a jövő héten elkezdődő hely úszó táborukat és a Pénzügyi és Drámatáborukat Sarlóspusztán.” – Nagybajomi Közösségi Ház szülői