Szentes első szülői értekezlete

Július első napján került sor az Alapítvány két új szentesi csoportjának szülői értekezletére. Szülő és gyermek egyaránt kíváncsian várta az eseményt, hiszen most először találkoztak egymással, akik bekerültek az Életút Programba. Dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató úr köszöntő szavai után leendő fejlesztő tanáraink mutatkoztak be. A gyermekek első csapatépítő feladata a Csányi Gabriellától kapott közös kabalafiguránk elnevezése volt. A beválogatás élményeit felelevenítő kisfilm közös megtekintése után a gyerekek játékos foglalkozáson vettek részt, hogy az immár egy csoportba kerültek jobban megismerjék egymást. A szülők közben a komolyabb feladatokat végezték, kitöltötték és aláírták a tanulói szerződéseket. A megbeszélésen többek között a gólyatábor is szóba került, melyet mindannyian izgatottan várunk július végén. Őzéné Törőcsik Márta és Kovács Sándor, mentorok

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egészségtábor Kaposváron

2026. július 6-án elkezdődött Kaposváron a Kaposvár 3-as csoport Egészségtábora, amely öt…

Élelmiszermérnök lettem!

A 2026-os évben sikeresen átvehettem a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen az…

Természetismereti és Idegennyelvi Tábor Kőszeg

Megkezdődött a kőszegi Természetismereti és Idegennyelvi Tábor A jászberényi, pécsi és mohácsi…

Sikeres középfokú nyelvvizsgáink

A Jászság 1-es csoport két tanulója, Baráth Zoltán és Kaptás Márk Máté…

Önismeret és pályaorientáció Jászberényben

Ebben a félévben is több alkalommal találkoztunk a Közösségi Házban Becsei Lilla,…

Idegennyelvi Tábor Crikvenica

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került a crikvenicai idegennyelvi tábor.…

Szentesi úszótábor

Nyári táborainkat elsőként helyi úszótáborral kezdtük, melynek résztvevői 13 fő 5. osztályt…

Pénzügyi ismeretek és drámatábor Sarlóspuszta

Vasárnap reggel indultunk Sarlóspusztára, ahol a nagybajomi, pécsi és szentesi csapatok pénzügyi…

Büszkék vagyunk!

Az utóbbi időszak rengeteg sikert hozott az Alapítvány tehetségeinek mind iskolai, mind…

Úszótábor Nagybajomban

"Hétfőn (06.29) kezdetét vette a nagybajomi 1-es csoport úszótábora. A gyerekek már…