A szentesi 1. csoport nem mindennapi színdarabot tekintett meg péntek este. Az amerikai kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, Kurt Vonnegut azonos című novellájának feldolgozását láthattuk a Színek szélhámosai darabban. A merészen, gyakran performansz-szerűen színpadra vitt darab remekül visszaadta az íróra jellemző humoros, gyakran groteszk, ezzel együtt a társadalmat bíráló és morális dilemmákat felvető stílusát, amely minden néző számára gondolatébresztően hatott. -Kovács Sándor mentor, Szentes 1.
„Ma este Kurt Vonnegut: Színek szélhámosai című darabját néztük meg a Csongrádi Színtársulat előadásában. A pazarul felújított Tóth József Színház előtt vártuk mentorunkat, tanárainkat és egymást. Várakozás közben kérdeztük egymástól, tud-e valaki erről a darabról valamit? Senki nem hallott még róla, ezért várakozással teli kíváncsisággal foglaltuk el a helyünket a színházteremben. Az előadás két nagyon különböző festőművészről szólt. Egyikőjük a saját középszerűségétől szenved, míg a másik kétkedik saját nagyságában. Mindketten úgy érzik,
van ugyan tudásuk, de hiányzik belőlük a kiemelkedő zsenialitás. A bonyodalmat az okozta, hogy külső nyomásra megpróbálták egymás munkásságát leutánozni. Ahogy az életben, így a darabban sem tudtak önazonosak lenni, ha mást kellett utánozniuk. Szerintem ez volt az igazi mondanivalója a történetnek, legalábbis én így érzem. Látszott a színészeken az alapos felkészülés, nagyon szépen hozták a karaktereket.
A színművet igazán különlegessé a színpad jobb sarkában megbújó idős férfi tette, aki különböző hangszereket szólaltatott meg a színészek játéka alatt. Ilyet még egyetlen előadáson sem láttam.
A darabon átívelve latin mondásokat olvastak fel egy könyvből, ezért szeretném én is egy ott elhangzott latin mondással zárni soraimat.
„De gustibus non est disputandum”- azaz ízlésekről nem lehet vitatkozni.” -Kardos Ervin, Szentes 1. csoport