Szakmai nap

A mai napot (április 20.) Krzyzewsky Nórával, a Bonafarm Csoport minőségirányítási igazgatójaval töltöttük.

Rövid bemutatkozásunk után egy kis előadást hallgattunk meg a Bonafarmról. Megismertük a kialakulásának történetét: az egyes cégek csatlakozásának sorrendjét, majd a közöttük lévő kapcsolatot. A Bonafarm Csoport sajátossága, hogy különböző ágazatokat alakítottak ki, és nem külön cégekként gondolkoznak, hanem egy nagy csoportként. Ezután, egy finom ebédet fogyasztottunk el együtt. Majd rátértünk arra, hogy kit mi is érdekel igazán, hogyan képzeljük el a jövőnket, Nóra is megosztotta velünk személyes tapasztalait. Egy érdekes lehetőségre hívta fel a figyelmünket, a vezetőképző programra, amivel lehet, hogy a későbbiekben élni fogunk. Összességében, érdekes volt belátást nyerni a csoport működésébe. Ezenkívül Nóra példáján is láthattuk, hogy a sok odaadó munkának megvan az eredménye. Köszönjük a lehetőséget!

Kovács Viki, Jászberény 2

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy év a Balatonon – filmünk a FEDOK-2026 fesztiválon

Egy igazán tartalmas, élményekkel teli napot töltött együtt a kaposvári közösségi ház…

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

GALÉRIA "A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…

Alkalmazott zeneszerző lettem!

Egy meghatározó fejezet zárult le az életemben: végre a kezemben tarthattam a…

Pályázati Felhívás – Talentum Hungaricum Program

Fehér Elemér, alapítványunk Kamarazenekarának fejlesztője és a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője…