A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) 2015 tavaszán indította útjára a Magyar Templeton Programot.2016. márciusától egy éven át személyre szabott tehetséggondozásban részesítsen mintegy 300 magyar kivételes kognitív tehetséget. Az azóta eltelt egy év alatt a programok során azokat a fiatalokat sikerült megtalálni, akik eredményeikkel, a bennük rejlő potenciállal, céltudatosságukkal és elhivatottságukkal kitűntek kortársaik közül. Február 4-én került sor Budapesten az ELTE TTK karán a Magyar Templeton program záró rendezvényére, amin a Templeton Alumnit is megalapították. A rendezvény, a MATEHETSZ 20, a tehetségekkel foglalkozó szervezete mutatkozhatott be, köztük a Csányi Alapítvány is. Számos érdeklődő volt programunk iránt.A MATEHETSZ szövetség tagjaként örömünkre szolgált a programon való részvétel.
Részt vettünk…..
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:
További bejegyzések
Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés
Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…
Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!
Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…
Galambásztunk a természetben
A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…
World Robot Olympiad Zágráb
Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…
Tök jó délután
Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…
Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció
Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…
Minden út Budára vezet
Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…
Az Örkényben jártunk
"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…
Együtt hangolódtunk Halloweenra
Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…