Részt vettünk az Anne Frank Ház vándorkiállításán

Részt vettünk az Anne Frank Ház vándorkiállításán

„Ha az lehetek, aki vagyok” kiállításon vettünk részt a Pécs 3-as csoporttal, amely Amszterdamból, az Anne Frank Alapítvány jóvoltából érkezett a pécsi Kodály Központ falai közé a zenekar Kaddis című, a Holokauszt 80. emlékévének tiszteletére adott koncertjéhez kapcsolódóan. Az Anne Frank Alapítvány vándorkiállítása a holokausztban 15 évesen elhunyt Anne Frank és családja történetét, német-zsidó-holland identitását mutatja be, és a történeti megemlékezés mellett az élet sokszínűségéről és az elfogadás fontosságáról mesél. Anne naplóját több mint 70 nyelvre fordították le, neve világszerte a remény, a „minden nehézség ellenére élni akarás” szimbóluma lett.  Élettörténete széles réteget szólít meg, a család rejtekhelyén kialakított múzeumot évente több mint egymillió látogató keresi fel. A vándorkiállítás Pécsett megtekinthető anyaga egy helyi szállal is kiegészül: a látogatók megismerkedhetnek Mangold Rezső pécsi muzsikus és zenetanár történetével is, aki feleségével és kisfiával szintén a holokauszt áldozata lett.

A kiállításon tárlatvezetést, interaktív történelem órát tartott Pusztai Tünde művészettörténész. Rengeteg új ismerettel gazdagodott tudásunk. Köszönjük! Bálint- Orsós Andrea, mentor, Pécs 3-as csoport

A kiállításon készült fotók a Galériában tekinthetők meg.

 

Így láttuk mi…..

„Ma délután lehetőségünk volt a pécsi Kodály Központban egy rendkívül szívszorító, de annál inkább érdekes és információkban gazdag kiállítás tárlatvezetésén részt venni, amely a ,,Ha az lehetnék, aki vagyok” címet kapta. A kiállítás a holokausztról, és azon belül a sokunk által ismert Anne Frankról és naplójáról, illetve az életétől szólt. Sokan már tudtunk valamennyit a témáról, de így is sok új információval gazdagodtunk, és mindannyian végig kíváncsian hallgattuk a tárlatvezetőt, aki tökéletesen át tudta adni a téma mondanivalóját, és minden kérdésünkre örömmel válaszolt. Úgy gondolom, hogy ezt a kiállítást és történetet mindenkinek érdemes lenne megismernie. Mi nagyon élveztük az itt töltött időt, és mindannyian pozitív élményekkel tértünk haza.” Tóth Hanna, Pécs 3-as csoport

„Egy múzeum egy része ellátogatott Pécsre. A témájuk legfőképp Anne Frank és a holokauszt volt. A Kodály Központban tekinthettük meg a múzeumot, ahova ideiglenesen ,,beköltözött”. Nekem az tetszett a legjobban, hogy kicsit olyan volt, mint egy töri óra (a témája alapján), de az sokkal interaktívabb volt. A kérdéseinkre szívesen válaszoltak és babzsákokon ülve csapatokban egy kis ,,ki mit gondol erről?” szerű feladat is volt. Ebben a bő 1 óra alatt szerintem sok érdekességet hallottunk és tanultunk is meg. Szerintem teljes mértékben megérte ide látogatnunk!” Stefán Emma, Pécs 3-as csoport

„A mai napon ellátogattunk az Anne Frank kiállításra. Egy nagyon kedves tárlatvezető hölgy tartotta az előadást és nagyon érdekes volt. Megtanulhatunk, hogy milyen borzasztó volt a zsidóknak az élete a második világháború alatt. Az előadás teljesen interaktív volt, ezért tudtunk kérdezni a témával kapcsolatban. Nekem nagyon tetszett ez a kirándulás.” Szabó- Körmendi Eszter, Pécs 3-as csoport