Projektzáró foglalkozás Nagybajomban

Január 17-én (szombaton) ismét a nagybajomi Közösségi Ház vendége voltam. Kis mentorként az volt a feladatom, hogy ötleteket adjak a gyerekeknek a Csányi Alapítvány és a Bonafarm Zrt. által közösen kiírt pályázattal kapcsolatban, valamint bemutassam a mezőgazdaság, azon belül is a farmok jelentőségét hazánkban.

Örömmel tapasztaltam, hogy a gyerekek mindvégig nagyon lelkesek voltak, örömmel vettek részt a közös munkában. A tavalyi évben két alkalommal is elvetettük különböző növények magvait, melyek azóta fejlődésnek indultak, változásukat állandóan figyelemmel kísérjük.

A délelőtt folyamán a gyerekek különböző foglalkozásokon vettek részt, majd egy rövid szünet után velem beszélgettek egy keveset. Újra átbeszéltük a pályázat lényegét, közösen ötleteket gyűjtöttünk, valamint akadtak olyanok is, akik büszkén meséltek kész munkájukról, esetlegesen meg is mutatva azt. Jó látni, hogy milyen sok ötlet született, milyen szívesen dolgoznak a pályázaton és milyen sok szép munka készült el.
Remélem, hogy a tőlem hallottaknak nagy hasznát veszik majd és örömmel emlékeznek vissza erre a másfél hónapra, amíg együtt dolgoztunk. Ezúton szeretnék nekik sok sikert kívánni és köszönöm a lehetőséget a Csányi Alapítványnak.

György-Dávid Valentin, Kaposvár 3

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy év a Balatonon – filmünk a FEDOK-2026 fesztiválon

Egy igazán tartalmas, élményekkel teli napot töltött együtt a kaposvári közösségi ház…

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

GALÉRIA "A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…

Alkalmazott zeneszerző lettem!

Egy meghatározó fejezet zárult le az életemben: végre a kezemben tarthattam a…

Pályázati Felhívás – Talentum Hungaricum Program

Fehér Elemér, alapítványunk Kamarazenekarának fejlesztője és a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője…