Pamela Souza vagyok, de bátran hívjatok Pamnak. Brazíliából érkezem, egy szigeten élek, amit Florianapolisnak hívnak Santa Catarinán. 22 éves vagyok és harmad éves mérnök hallgató. Emellett nagyon érdekel az emberekkel való foglalkozás, így tanulmányaim mellett ezzel is el kezdtem foglalkozni. Így csatlakoztam az AIESEC szervezetéhez és lettem majdnem egy év elteltével a nemzetközi kapcsolatok vezetője. Nagyon megszerettem ezt a tevékenységet. Szeretek utazni és más ország lakóival találkozni. Kedvelem a vidámságot, az alvás és az otthonmaradás az utolsó helyen szerepel, ha a szabadidő eltöltéséről van szó. Hobbim a tánc, versenyszerűen is űztem, de a tanulmányaim miatt ezt már csak hobbiból űzöm. Emellett szeretem a repülőgép modellezést.

Igyekszem megtervezni a mindennapjaimat és a jövőmet is. Ez nem jelenti azt, hogy nem történnek velem váratlan dolgok az életben. Ha a következő 3 évemet nézem, akkor befejezem tevékenységemet az AIESEC-nél és Franciaországban fejezem be tanulmányaimat 2017-2019 között.

Nagyon várom, hogy része lehessek a Csányi Alapítvány mindennapjainak. Be kell valljam, hogy ez lesz az első alkalom, hogy gyerekekkel foglalkozok ilyen közelről, de mindent el kell egyszer kezdeni és a szívem, valamint lelkesedésem most is itt van velem, hogy a legjobbat hozzam ki magamból a gyerekek érdekében. Várom, hogy tanulhassak velük és gyakorolhassam az idegen nyelvet bemutatva az országomat és a kultúránkat. Biztos vagyok benne, hogy én is sok mindet fogok tanulni Tőlük ez alatt a 4 hét alatt. 2009-ben az USA-ban töltöttem egy évet cserediákként, hogy megtanulhassak angolul. Ez megváltoztatta a világszemléletemet és az emberekhez fűződő viszonyomat. Rengeteget tanultam magamról és megígértem, hogy amit tanultam, és amivel gazdagodtam, azt átadom azoknak, akik tanulni vágynak. Hol lenne ennek jobb helye, mint itt az Alapítványban, hiszen a gyerekek jelentik a jövőt.

Elérkezett az idő
Pamela Souza, AIESEC önkéntes Brazíliából

Nem is tudom, hogy lehet összefoglalni az itt eltöltött idő tapasztalatait. Annyi élményben volt részem, és ha ezekre gondolok, csak a köszönet hangján tudok szólni.

Először szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, akivel találkoztam: ez rengeteg gyereket jelent. Jó volt mindenkivel beszélgetni is megismerni az okok széles palettáját, mi alapján ők bekerülhettek a programba. Olyan jó lenne, ha mindenkinek a nevét fejben tudnám tartani, de az még nagyobb örömmel töltene el, ha le is tudnám helyesen írni. 🙂

Komolyra fordítva a szót el kell mondanom, hogy az Alapítvány szerepvállalása egyszerűen csodálatos. Megtisztelő volt itt önkéntes szolgálatot teljesítenem az elmúlt hónap során. Be kell valljam, hogy az idő múlásával, ahogy felfogtam, hogy mekkora maga az Alapítvány és a támogatottak köre, még inkább elképedtem, hogy hogyan tudjátok ezt ilyen mélységben ilyen jól csinálni. Amikor jelentkeztem nem is sejtettem, hogy egy ilyen alapítvány, ilyen szervezetten működhet – ezt jó volt megtapasztalni. Brazíliában nincsen ehhez hasonló. Elmondhatom magamról, hogy szerencsés gyerek vagyok, megvoltak az életben a lehetőségeim és keményen dolgoztam mindig, hogy sikereket érjek el, csak itt gondoltam bele, hogy igazán szólva nem is tudom mit csináltam volna, ha ez a biztonsági háló nem lett volna körülöttem, akkor. Nekem megadatott a családomban az, amit nektek az Alapítvány biztosít.

Segíteni és támogatni másokat a világ egyik legjobb dolga, nem igazán gondol bele az ember csak szívből csinálja és ez boldogsággal tölti el. A mindennapok megtapasztalva laikus azt hinné, hogy ez az Alapítvány ősrégi, hiszen a jó munkához rengeteg idő kell, de annyi szívvel és lélekkel folyik itt a munka, hogy már a mögöttetek lévő 10 évben is mindaz, amit megálmodtak megvalósult és működik a gyerekek érdekében. Olyan jó volt hallani azt, hogy Ti fiatalok is hálásak vagytok érte és megtanultátok nem feladni az álmaitokat.

Bárki, aki ezt a cikket olvassa, annak tudnia kell, hogy én a 22 évemmel az itt folyó munkát egyedülállónak tartom. Nap nap után inspirálja gyerekeket, jobbá teszi gondolkodásukat és formálja azt – ahogy ezt velem is tette. Mindenki, aki az Alapítvány munkájának részesévé válik egyben az Alapítvány családtagja is lesz, mert ezt a közösséget családnak hívnám.

Rólam: az itt tartózkodásom alatt nem volt könnyű az otthoni feladataimat is ellátni, hiszen AIESEC koordinátorként önkéntes projekteket bonyolítottam innen. Egyszerre több dologgal foglalkozni nem volt egyszerű, de a Magyarországon eltöltött idő alatt növekedtem. Mindaz a tapasztalat, amit itt átéltem gyarapított. Sehol, soha nem vettek körül ennyi szeretettel. Semmi felől nem kellett aggódnom, még az ennivalóm felől sem. Még azok is, aki egy szót nem tudtak angolul, még ők is törődtek velem, ráadásul olyan igyekezettel próbáltak megértetni velem mindent, hogy az megindító volt. Kimondhatatlan boldogsággal tölt el, hogy az AIESEC, ahol tanulmányaim mellett Brazíliában dolgozom, a Csányi Alapítványhoz közvetített.

Nem találom a megfelelő szavakat, hogy kifejezzem: köszönöm. Úgy érzem áldás volt ebben a projektben rész vennem. Annyira remélem, hogy csak 1% is de gazdagítani tudtalak Benneteket, ami nem könnyű feladat, hiszen olyan sok lehetőségetek van és ez a pár hét röpke idő ahhoz, hogy le tudjam szűrni én mit tettem valóban hozzá – de megtettem a tőlem telhető legtöbbet! 🙂 Szomorú vagyok, hogy el kell mennem, hiszen valami elmúlt. Másrészről oly sok élménnyel gazdagodtam általatok!

Ez nem csak egy egyszerű Alapítvány … ez a reményről szól, arról, hogy távlatokat nyitunk, azoknak, akik a jövőben majd bennünket fognak támogatni és vezetni.