Hathetes itt-tartózkodásom májusban végéhez közelít.

Brazíliából elindulván nem tudtam, mi mindenre számíthatok; azt gondoltam, hogy Magyarország kaland és kihívás egyszerre, de kiderült, hogy ennél sokkal többről van szó. Az Alapítvány az otthonom, a gyermekek és a mentorok a családom lett. Ez idő alatt nemcsak a két ország közti különbségeket, de a közös vonásokat is felismertem. Bár elsőre oly távolinak és megfoghatatlannak tűnt, végül beleszerelmesedtem a magyar nyelvbe, kultúrába, hagyományokba. Így rájöttem, hogy semmilyen nyelvi, kulturális vagy szociális korlát nem akadályozhatja az igazán szívből szóló üzenet megértését: egy ölelés, mosoly vagy egy kedves gesztus az egész világon ugyanazt jelenti: emberséget.

Nagyon hálás vagyok, mind Nagybajomban, mind Kaposváron otthonra találtam; milyen kár, hogy ez a néhány hét ilyen gyorsan elrepült, és máris mennem kell. Már most hiányzik nekem mindenki, akivel itt megismerkedtem. Sosem felejtem el a Csányi Alapítványnál, Magyarországon megélt pillanatokat, és kijelenthetem, hogy mindezek után már nemcsak brazilnak, de egy kicsit magyarnak is érzem magam.

Alicia Rezende, AIESEC önkéntes Brazíliából