Pongó Róbert Milán kiállítása a Déryné 6 Galériában

„A Jászsági Közösségi Ház Déryné 6 Galériájában Pongó Róbert Milán Kerekesszékbe zárt csodavilága című kiállítása nyílt meg.

A galériában 6. alkalommal rendezünk kiállítást a jászsági gyökerekkel rendelkező, vagy jászsági kötődésű művészeknek, mert lehetőséget szeretnénk adni alkotásuk és munkásságuk megismerésére. Milán Kecskeméten született, de szülei, nagyszülei Jászkisérről származnak, nagypapája Eötvös-Nagy Ferenc ötvösművész hatására nyolc éves kora óta nagyon sokat fest és rajzol. Sajnos Milánnak Duchenne-féle genetikai betegséggel kell együtt élni, de családja és Hájas Réka, képzőművész tanára mindent megtesznek azért, hogy Milán a művészetben szárnyalhasson, fantáziáját szabadon engedhesse. Mindezt a kiállító térben is láthatjuk, Milán kékjei egyedivé, még különlegesebbé varázsolják csodálatos képi világát. Milánnak tavaly volt első kiállítása Kecskeméten, a Ráday Múzeumban, ami nagyon sikeres volt. A berényi, 2. kiállításának megnyitójára is nagyon sokan jelentek meg, szeretnénk, ha minél többen látogatnának el és gyönyörködnének az alkotásaiban szeptember végéig.

A kiállítást Dr. Radoszáv Miklós, operatív igazgató nyitotta meg. A Jászság 2. csoportból Peták Emília, Mága Máté és Tálas Péter zenei előadásukkal emelték a délután hangulatát. Hájas Réka, Milán képzőművész tanára közös útjukról, a művészet és az alkotás erejéről, hatásáról beszélt. Majd a játékos kedvű látogatók a képekből készült kirakósokat rakhattak ki. A kiállítást az OTP Jászberényi Fiókja támogatta, Fülöpné Paksi Katalinnak külön köszönjük a szervezést!

A közreműködőknek köszönjük, hogy felejthetetlenné tették ezt a jeles eseményt!

Gratulálunk Milán! Így tovább!” Pege Gyula Jászság 3-as csoport

Képek a Galériában láthatók!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…