Vendégeink voltak

A Pécsrádió Csalaphang adását március 23-án a Jászsági Közösségi Ház szolgáltatta.

A műsornak három vendége volt. Műsorvezető társammal Bolyós Rolival először Fülöpné Paksi Katalint köszönthettük a stúdióban. Katika néni mesélt a Csányi Alapítványbeli önkéntes munkájáról, aki több mint tíz éve segít minket. Kérdeztük még a helyi OTP fiók önkéntes segítő tevékenységéről, pénzügyi tanácsokat is adott a korosztályunknak, végül Jászberény város sport eredményeiről is szó esett, és a sportolás előnyeiről is, hiszen röplabdaedzőként is tevékenykedett régen Kati néni. A következő vendég Peredi Olivér volt, aki a Jászság 2-es csoportjának tagja. Beszélt impozáns sakk eredményeiről és meg ismerkedtetett minket a sakk alapszabályaival is. Utolsó vendégünk Patakiné Kocza Anita volt, a Jászkerület Nonprofit Kft. szervező munkatársa. Szót ejtett a városban megtartandó eseményekről, amiket ő szervez. A Hajta Gyalogos Telsejítménytúra volt az utolsó fontos program, amit megemlített, ennek kapcsán beszélgettünk a természet járás fontosságáról is. Itt a tavasz, mindenkit arra buzdítottunk menjenek a szabadba mozogjanak és sportoljanak!

Vig Dávid Jászság 3.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk a…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…

Alkalmazott zeneszerző lettem!

Egy meghatározó fejezet zárult le az életemben: végre a kezemben tarthattam a…

Pályázati Felhívás – Talentum Hungaricum Program

Fehér Elemér, alapítványunk Kamarazenekarának fejlesztője és a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője…

Egyetemista találkozó Pécsett

"Október 6-án rendeztük meg a pécsi egyetemisták félévkezdő találkozását, beszélgetését. Ilyenkor mindenki…