Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy Papp Zoltán – Zoli bácsi – hosszú, méltósággal viselt betegség után örökre itt hagyott bennünket.
Zoli bácsi nemcsak egy kiváló pedagógus, drámatanár és alkotótárs volt, hanem mindenekelőtt egy szerethető, derűs, életvidám ember. Az a fajta, akire, ha ránézett az ember, már tudta: jó kezekben van. Aki mindig nyitott szívvel és őszinte figyelemmel fordult mások felé, legyen szó gyermekről vagy felnőttről. Alapítványunk kuratóriuma, akkor közel 11 (máig pedig 17) éves munkásságáért, 2019-ben neki ítélte az Ágoston Attila-díjat az Életút Program végrehajtását kiemelkedő színvonalon segítő fejlesztőtanár kategóriában.
Egész életét a gyermekeknek szentelte – hittel, elhivatottsággal, szelíd türelemmel nevelte, tanította, segítette őket. Minden egyes találkozás vele nyomot hagyott a szívekben. Az ő lelkesedése és gondoskodása nélkül nem született volna meg a Csányi Alapítvány színtársulata sem, amely generációknak adott lehetőséget kibontakozásra, önkifejezésre, és megtartó közösségre. Ez az örökség az ő keze nyomát viseli, az ő szívéből fakadt.
Nemcsak tanított – jelen volt. A legnehezebb pillanatokban is mosolyogni tudott, a másik emberhez mindig volt egy jó szava, egy gesztusa, egy ölelése. Nem csupán egy kolléga, hanem barát volt. Sokan úgy érezték, mintha családtag lenne – és ilyen szeretettel is gondolunk rá.
Zoli bácsi, nehéz elengedni Téged. Búcsúzik a Csányi Alapítvány közösségének minden tagja! Ígérjük a Veled kezdett munkát folytatjuk! Az Alapítvány Színtársulata továbbra is úgy fog játszani, mint mikor ott ültél a rendezői székben! Nagyon fogsz hiányozni.
Tarnay Ákos, Pécs 3-as csoport
Hogy a gyászoló olvasó megérthesse, milyen is volt Zoli bácsi, a Színtársulat tagjainak gondolataival zárjuk gyászjelentésünket:
„Ő volt, aki mosolyával, vidám és méltóságteljes megjelenésével mindenki napjába fényt csalt. Kollégáihoz és a gyermekekhez való viszonyulása igazán egyedi és különleges volt. “Gyerekek! Megcsináljuk?” Sokszor csak egy szóval vagy apai öleléssel vigasztalta a szomorú lelkeket. A közelében nem búslakodhatott sem gyermek, sem felnőtt. Szakmaisága, játékossága példaértékű volt. Számos előadást rendezett, életutat kísért végig. Ha tehetnénk, biztosan drámatapssal méltatnánk. Zoli bácsi már a kezdetekkor bemutatkozott az Alapítvány új tagjainak. Találkozhattunk vele a beválogatásokon, gólyatáborban, de néhányunk mindennapjában is megjelent. Mától múlt időben beszélünk róla, de Zoli bácsi és örök ifjú lelke mindig köztünk él tovább. Egy út beteljesedett, a reflektor kialudt, ám biztosan büszkén tekint fentről vissza, és gondolja: Megcsináltuk! Sok magot elvetett, amiket hagyunk csírázni. Isten veled Zoli bácsi, mindenki Zoli bácsija!”
Vajda Milán, Nagybajom 2-es csoport
„Elment valaki. Valaki, aki nem csak tanított, de varázsolt.
Mély fájdalommal búcsúzunk mindenki Zoli bácsijától, aki egy olyan ember volt, ha ránéztünk, már tudtuk is, hogy itt valami különleges fog történni. És valóban, ahol ő megjelent, ott megszületett a csoda. Egy vicc, egy mosoly, egy bátorító pillantás és a gyerekek szárnyra kaptak.
Nem lehetett nem nevetni mellette. Nem lehetett nem érezni, hogy fontos vagy. Volt benne valami ritka: a képesség, hogy mindenkihez megtalálja az utat, akár a legcsendesebb gyerekhez is. Nagyon értett a gyerekek nyelvén, türelemmel, humorral és szeretettel fordult feléjük. Tudta, hogy mikor kell csak hallgatni vagy mikor kell bátorítani. Rengeteget tanított közben – önbizalmat, figyelmet, együttműködést.
Odaadó volt, tele szeretettel. Mindezt nem szavakkal, csupán a jelenlétével.
Most csend van. Nehéz, fájdalmas és nagy csend. De közben tudjuk: aki ennyi szívet megérintett, az nem tűnik el, csak másképp lesz jelen.
Köszönjük, Zoli bácsi! Köszönünk mindent!
Nyugodjon békében!”
Székelyi Fruzsina, Jászság 2-es csoport