Pályaorientációs nap Pécsett

„November 25-én a Pécs 1-es és a Pécs 3-as csoportok egyetemistái tartottak nekünk előadásokat a saját egyetemi szakjaikról, intézményükről és képzésükről. Sok hasznos információt osztottak meg velünk stílusosan elkészített prezentációk formájában, majd bárki kérdezhetett is tőlük. Hallhattunk előadást a Szegedi Tudományegyetemről, vagy Szereceán Tihamér éppen Hollandiából csatlakozott hozzánk online. Többen is beszéltek a Pécsi Tudományegyetem közgazdaságtudományi- valamint mérnök informatikai karáról, de a BTK pszichológiai, a TTK geoinformatikai, illetve az ETK mentőtiszti szakáról is kaptunk tájékoztatást. Mindenki elmondta, hol milyen kutatási- és ösztöndíj lehetőségek vannak, valamint, hogy később milyen munkaterületeken lehet az adott diploma birtokában dolgozni. Sokan pro- és kontra érveket is soroltak a szakokkal és a munkaterületekkel kapcsolatban. Szívesen megmutatták nekünk az órarendjüket, illetve elmondták, milyen óráik vannak, ami szintén segít abban, hogy olyan szakot válasszunk, ahol az általunk kedvelt tantárgyakat tanulhatjuk – s így később olyan munkát vállaljunk, amit élvezünk. A program végén a csoporttal közösen tekintettük át a továbbtanuláshoz kapcsolódó legfontosabb honlapokat és hasznos tudnivalókat is. Köszönjük az egyetemistáknak, hogy hozzájárultak a sikeres pályaválasztásunkhoz!” Karl Mária, Pécs 2-es csoport

Az eseményről készült fotók a Galériában megtekinthetők.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…