OTDK élmények

Az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán novemberben rendezték meg a Tudományos Diákköri Konferenciát ahol a Torony és homlokzat viszonya a magyar barokk templomépítészetben című dolgozatommal az Építéstudományi Szekcióban 1. helyezést értem el. Az eredménynek köszönhetően részt vehettem az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A 36. OTDK Műszaki Tudományi Szekciójának Baja adott otthont április 20-án. A konferencián valamennyi egyetem diákja részt vett. Dolgozatommal végül az Építészettörténet szekcióba kerültem és itt adtam elő a munkámat. Előadásom után több ezen területen tevékenykedő oktatótól is pozitív visszajelzést kaptam, de végül helyezést nem sikerült elérnem. Szeretném megköszönni konzulensemnek Dr. Nagy Gergelynek, aki felkeltette a témával kapcsolatban az érdeklődésem és másféléven keresztül segítette a kutatásomat és az Alapítványnak a támogatást.

Terestyényi Anna, Kaposvár 3-as csoport, Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar építészmérnök hallgató

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Természetvédők a Zselicben

A Fauna és Flóra Alapítvány és a Csányi Alapítvány közös szervezésben természetvédelmi…

Csíksomlyói idegen nyelvi és alkotótábor 2026

A tábori héten készült képek a Galériában megtekinthetőek! 2026. július 20-án vette…

OTP Fáy Sikertábor – Balatonszemes

Az érkezés napja: "Délután 3 órára érkeztünk meg Balatonszemesre, a tábor helyszínére,…

Veszprémi Gondolkodásfejlesztő tábor

Július 19. volt az a nap, amikor kezdetét vette a pécsi 3-as…

Gyógyszerész lettem

Az elmúlt 5 év kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen július 2-án gyógyszerészdoktorrá…

Diplomát szereztem!

"Július 2-án vehettem át pszichológia alapszakos diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen. Bár ez…

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Mohács 500 bemutató a Honismereti Szövetség rendezvényén

Galéria A mai napon a Honismereti Szövetség által szervezett bemutatón vettünk részt,…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…