Önkénteskedtünk a Világsakkfesztiválon

Önkénteskedtünk a Világsakkfesztiválon

Ez volt az első alkalom, hogy önkéntesként vettünk részt a Sakkfesztiválon, és mindannyian maradandó élményekkel gazdagodtunk. Feladatunk elsősorban a gyerekek számára szervezett programok lebonyolítása volt, ahol segítettünk a szabályok elmagyarázásában és a játékok koordinálásában. Az egyik legnagyobb sikert a villámsakk aratta, amelyen Varga Orsolya és Szűcs Márk vezették a játékokat, biztosítva a zökkenőmentes és élvezetes élményt a kicsik számára.

Emellett mások, köztük Oláh András is, inkább az adminisztratív feladatokban vállaltak szerepet, segítve a rendezvény gördülékeny lebonyolítását. Különleges helyzetek is adódtak, amikor többek között idegen nyelven kellett látogatóknak segítenünk, ami szintén új kihívást és egyben élményt jelentett.

Összességében a nap rendkívül jó hangulatban telt. Nagy örömünkre szolgált, hogy részesei lehettünk ennek a közösségi eseménynek, amiből rengeteget tanultunk. Az együttműködés és a közös munka révén igazán felejthetetlen pillanatokat éltünk át.

Pege Gyula és Kis Evelin, Jászberény, 3-as csoport

 

A korábbi évekhez hasonlóan idén is lehetőségünk adódott segíteni a Világsakkfesztivál lebonyolításában. Ismét a a gyönyörű Magyar Nemzeti Galéria adott otthont az eseménynek. Mondhatjuk, hogy ez a nap mindenki számára kedves, hiszen segíthetjük azokat az embereket, akik ugyanazon célból gyűlnek itt össze. Ez a cél pedig nem más, mint a sakk, a sakk iránti szenvedély. Különböző országokból utaznak ide a látogatók azért, hogy részesei lehessenek ennek a színvonalas Fesztiválnak és együtt felfedezhessék a sakk világát. A nap folyamán ennek köszönhetően számos állomáson tudunk segítséget nyújtani, miközben kamatoztathatjuk a nyelvtudásunkat. Néhányunkat az a megtiszteltetés ért, hogy a Polgár család kísérői lehettünk. Izgalmas és pörgős nap volt ez számunkra, de ugyanakkor egy örök emlék is. A színpadnál, a Chess Challenge megmérettetésen, a VIP beléptetésnél és a bejáratoknál egyaránt szükség volt önkéntesekre. Büszkék lehetünk arra, hogy a Csányi Alapítvány által mi is fontos részei voltunk ennek a napnak, reméljük ez a hagyomány folytatódik!

Balog Teréz és Székelyi Fruzsina, egyetemisták