Nyílt Hét a Közösségi Házban

A mai nappal február 13-án kezdetét vette a Nyílt hét Programsorozat a Kaposvár 1-es csoportjában. Szeretettel várjuk a szülőket!

Szombaton a Nyílt Hét első napján a szülők egy kis ízelítőt kaptak a szövegértés- és a dráma foglalkozás mindennapjaiból. A szövegértés órát Molnár Csilla tanárnő tartotta, ahol a cél a szöveg minél pontosabb megértése, a lényeg kiemelése és a szövegalkotás gyakorlása volt. A fárasztó órát a dráma foglalkozás követte.Az óra kicsit rendhagyó volt, hiszen a jelen lévő szülők is bevonódtak a foglalkozás menetébe, gyermekeikkel együtt gondolkodtak, és közös élményeket szerezhettek.

A jól sikerült nap után, szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket a keddi és szerdai nyelvi órákon is.

Bartal-Kovács Judit, mentor

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Konferencián a kiállításunk

Mint arról júniusban hírt adtunk, a szentesi középiskolás támogatottak segítségével a csongrádi…

Beszélgetések hete Kaposváron

Ha az elmúlt hétre keresnék jelzőt a „beszélgetés” szó mindenképpen eszünkbe juthatna,…

Egy év a Balatonon – filmünk a FEDOK-2026 fesztiválon

Egy igazán tartalmas, élményekkel teli napot töltött együtt a kaposvári közösségi ház…

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

GALÉRIA "A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…