Lassan második éve űzöm ezt a hobbit, ha tehetem, felkapom a fogóm és tervezgetni kezdek.
Számomra ez leginkább a kikapcsolódást jelenti, ugyanakkor néhány darab komoly koncentrációt igényel. Többen is kérdezték hogyan kezdtem. Mindig is szerettem barkácsolni, így aztán egyszer valamihez kölcsön kértem a nevelőapámtól egy tekercs drótot, ami végül nálam maradt. Akkoriban nagyon kevés ékszerem volt, a minőséget silánynak, az árakat pedig arcátlanul magasnak találtam – úgy gondoltam, nincs is szükségem ilyesmikre. Aztán az Árkád egyik kirakatában észrevettem egy gyönyörű nyakláncot, és elhatároztam, hogy megveszem. Majdnem négyezer forint volt. Nem vettem meg. Ekkor került elő a tekercs a szekrényemből, amihez még két fogót is kölcsönöztem. Az első ékszerem rendkívül egyszerű volt, mégis tökéletes kiegészítőjévé vált a ruhatáramnak. Ezek után ha egy másik ékszer is megtetszett, kíváncsiságból megpróbáltam én magam is elkészíteni. Lassan egyre több fajta fogót, gyöngyöt és drótot szereztem be, végül pedig a nevelőapám készített nekem egy szekrényt, ahol tárolhatom őket, így vált a szobám egyben a műhelyemmé is. Amit csinálok, igazából lehetne újrahasznosításnak is nevezni, ugyanis a rézdrótot, amiből az ékszereim általában készülnek, elektronikai hulladékokból szerzem – mivel anyagi körülményeim nem engedhetik meg az ékszerdrót vásárlását, találtam más módot a hobbim kivitelezésére. Meglepő volt számomra, mennyien érdeklődnek ilyen ékszerek iránt. Néha a buszon megkérdezik, hol vettem a nyakláncomat, barátok ismerősök dicsérik, és néhányan rendszeresen figyelemmel követik a munkámat. A szalagavató közeledtével kaptam néhány megrendelést is, ami nagyon boldoggá tett. Az előző Életút Napra kiállítással is készültem a „Vagyok, aki vagyok” c. pályázat keretében. Nagyon élveztem a kiállításra való készülést, és remélem, hogy következő alkalommal, amikor az Alapítvány tagjai újra összegyűlnek, megmutathatom, mennyit fejlődtem.
Roubál Nikolett, Pécs 2 csoport