MS Buddy – Az irányvonal meghatározása

A tavalyi évben a Csányi Alapítvány a Microsofttal közösen hirdetett pályázatot azoknak a felsőoktatásban tanuló diákoknak, akik a karrier mögötti élet, az oda elvezető út iránt is érdeklődést mutatnak.

Már maga a pályázat alcíme is árulkodó volt: Társ az üzleti életre való felkészülésben. A pályázatok elbírálása után hárman nyertük el a lehetőséget, hogy részt vehessünk ebben a programban. Egyéni mentorálásról van szó, ahol, általunk választott és mentorainkkal egyeztetett programok adják a keretét a találkozásoknak (egy évben 4 alkalom). Mentoromnak Herman Zsuzsannát kaptam, akivel április végén találkoztam először.

Az első alkalommal sort kerítettünk a bemutatkozásra, szóba kerültek a jövőt érintő tervek, hobbik, család, de megbeszéltük a négy tematikus alkalom tartalmát is. Ezek között egyaránt lesz szakmai nap, vacsora és színházlátogatás is, és nem utolsó sorban egy általam fontosnak tartott téma – hogyan tud egy nő egyszerre boldogulni a karrierben és a magánéletben.

Várakozással tekintek az előttem álló időszakra és már előre várom az alkalmakat, amelyek során közelebbről is megismerhetem azokat a folyamatokat, amelyek egy boldog és sikeres élethez szükségesek.

Lévay Melitta, Jászberény 1. ELTE Jogi Kar

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…

Gyakorlat teszi a mestert XIII.

Tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Csányi Alapítvány és a Bonafarm cégcsoport a…

Dráma és személyiségfejlesztés

Az őszi szünet harmadik napja a Pécs 3-as és Pécs 1-es csoportban…

Rémisztően jó Halloween Nagybajomban

Tegnap délután igazi borzongató hangulat uralkodott a Csányi Alapítvány Nagybajomi Közösségi Házában.…