Eredményhirdetés

Szabad egy vitára? címmel 2016. novemberében az MCC-vel közösen meghirdetett pályázat került kiírásra az Alapítvány holnapján.A 9. évfolyamosok határidőre hiánytalanul megküldték pályázataikat. A gyerekek munkáit a nyári vitatréning vezetője Dr Veszelszky Ágnes, a Corvinus Egyetem egyetemi adjunktusa a következőképpen bírálta:
„Végig gondolt, helyenként kifejezetten érett szövegeket adtak be a diákok – mindennapi problémákról, őket foglalkoztató kérdésekről: internethasználat, netfüggőség, munka vagy továbbtanulás, magyarországi vagy külföldi élet. Helyenként meglepő lehet a véleményük: érdekes módon a diákok a külföldi életet tartják „könnyebb útnak”, vagy éppen a gyors, egy ötlettel történő pénzkeresést megvalósíthatóbb érvényesülési alternatívának a továbbtanuláshoz képest. Általában véve azonban komoly élettapasztalatokról tanúskodó tapasztalatokat fogalmaztak meg, és sok saját vagy környezetükből származó releváns példát hoztak fel (az egyik dolgozatot közzétettem az oldalamon.)
Legnagyobbrészt sikerült a feladat második részét is teljesíteni: igen izgalmas megosztó kifejezéseket gyűjtöttek a diákok. Ezekről a témákról szót fogunk ejteni a személyes találkozásunkkor.
Az érvelés felépítésén, egységességén, a dolgozatok ívén és a szóhasználat pontosságán, a közös kurzuson fogunk még csiszolni.”
 
Az eredményhez gratulálunk!Szeretettel várunk Benneteket a július 4-10. között, a Veszprémben megrendezésre kerülő gondolkodásfejlesztő és logika táborban, ahol ismereteiteket egy tréning keretében továbbfejleszthetitek!
 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk a…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…

Alkalmazott zeneszerző lettem!

Egy meghatározó fejezet zárult le az életemben: végre a kezemben tarthattam a…

Pályázati Felhívás – Talentum Hungaricum Program

Fehér Elemér, alapítványunk Kamarazenekarának fejlesztője és a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője…

Egyetemista találkozó Pécsett

"Október 6-án rendeztük meg a pécsi egyetemisták félévkezdő találkozását, beszélgetését. Ilyenkor mindenki…