Madártávlatban is ott vagyunk

Hatalmas örömmel és büszkeséggel osztjuk meg a hírt, hogy Alapítványunk egyik nyári tábora megemlítésre került a Madártávlat magazinban! A kőszegi természetismereti és nyelvi táborunk egyik állandó programja a madárgyűrűzés. A helyszín a Tömördi Madárvárta, ahol támogatottjaink nemcsak a befogás, hanem a gyűrűzés folyamatával is megismerkedhettek testközelből. Rengeteg ismeretet szereztek eközben, illetve saját maguk is kipróbálhatták a gyűrűzést és kezükbe foghatták a madarakat.

Idén a Tömördi Madárvárta 25 faj 149 példányát gyűrűzte meg és 20 faj 51 visszafogását rögzítette. A három legnagyobb számban gyűrűzött faj idén a vörösbegy, a barátposzáta és a csilpcsalpfüzike voltak. (forrás: Madártávlat magazin, 2024. téli szám)

Büszkék vagyunk rá, hogy már több, mint 10 éve ilyen programokkal gazdagíthatjuk a fiatalok tábori élményeit. A madárgyűrűzés mellett megismerhetik és megvizsgálhatják a térség növényvilágát, DNS-t izolálnak banánból, folyóvízi mintavételezéssel és méréssel foglalkoznak, valamint az Írott-kőre és a Hétforráshoz is ellátogatnak. Szeretnénk köszönetet mondani Keszei Balázsnak, Bancsó Sándornak és Illés Péternek, akik a foglalkozásokat vezették idén is.

(Nyitókép forrása: Madártávlat 2024. téli szám)

 

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…