Kutatók Éjszakája – Szeged

Látogatás a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerészeti Karán (szeptember 25).

Az idei évben a Kutatók Éjszakáján a szegedi 3-as csoport az új iskolai tantárgy, a kémia, nyomába eredt a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerészeti Karán. Háromnegyed ötkor gyülekeztünk a közeli Dóm téren, majd elsétáltunk az egyetemi karhoz, ahol már nagyon várták az érdeklődőket. Az egész estére tudományos szórakozást nyújtó programok közül megnéztük hogyan készülnek a gyógyszerek, hogyan kell hajzselét készíteni. Mikroszkóp alatt nézhettünk meg különböző kezelt rákos sejteket és megnézhettük, hogy a kísérleti patkányok valójában nagyon kedves és intelligens kis állatok, akik sokban hozzájárulnak az egészségben maradásunk érdekében tett kutatásokhoz. A tudományos estét egy kellemes vacsorával zártuk a közeli étteremben.

Martincsek Zoltán Szeged 3 mentor

Az Szegedi 1-es csoport az Agórában töltötte a Kutatók Éjszakáját

Pénteken a Kutatók Éjszakája alkalmából idén elmentünk a szegedi Agórába. Az Agórában a matematikától kezdve a földtanig és a kémiáig számtalan látványos ábra, kísérlet fogadott bennünket. Mi az emeletre mentünk, ahol játékos keretek közt találkozhattunk a kémiával, fizikával, a biológiával, de hallással, megfigyeléssel és logikával foglalkozó feladatokkal is. Mindezek a különböző témájú feladatok egy-egy állomáson voltak, ahol pontokat lehetett szerezni a különféle nyereményekhez, amiket egy ‘Útlevélben’ gyűjthettünk össze. A napot és ezzel a közös programot is egy kis gofrizással zártuk.

Vugernicsek Zsolt, Szeged 1-es csoport

Az Szegedi 2-es csoport természettudányokkal kapcsolatos helyszíneket keresett fel a Kutatók Éjszakáján.

A csoportunk először a SZTE JGYPTFK Technika tanszékére látogatott, ahol környezeti mérőműszereket próbáltunk ki. A legérdekesebb mérés számunkra a különböző izzótípusok (hagyományos-wolfram, kompakt fénycső, és a legújabb led-es izzók) hőkibocsájtás mérése, illetve energiafogyasztása volt.

Második helyszínként az Orvostudományi kar épületébe mentünk, ahol a „CSI helyszínelők” hazai példáit és eszköztárát mutatták be a bűneseti DNS vizsgálatok elméleti módszerén keresztül.

Az esti vacsora után az SZTE JGYPTFK Tudáskapujába vezettet az utunk, ahol a kiállítás megtekintésén kívűl természethez kapcsoló megfigyeléseket végeztünk, és a kitartóbbak egy iskolai kémiai ötös reményében oklevelet szereztek kísérletezésből.

Berta Luca

Szegedi 2-es csoport

 

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk a…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…

Alkalmazott zeneszerző lettem!

Egy meghatározó fejezet zárult le az életemben: végre a kezemben tarthattam a…

Pályázati Felhívás – Talentum Hungaricum Program

Fehér Elemér, alapítványunk Kamarazenekarának fejlesztője és a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője…

Egyetemista találkozó Pécsett

"Október 6-án rendeztük meg a pécsi egyetemisták félévkezdő találkozását, beszélgetését. Ilyenkor mindenki…