Kultúra, tanulás, szórakozás – ahogy mi láttuk

A szeged 3-as csoport Budapestre kirándult június 1.

Nagyon jó volt a mai nap. Nekem a Tropicarium tetszett a legjobban, ahol simogattunk rájákat. A történelmi filmvetítés is érdekes volt, így egy kicsit előre tanulhattunk. Kanyó Zsanett

Nagyon tetszett az egész nap. Nekem legjobban a Campona és a Tropicarium tetszett. A Campona azért, mert ettünk lágy joghurt fagylaltot, a Tropicarium pedig azért, mert simogathattunk rájákat és cápákat is láthattunk. A Vigadóban a szobrok tetszettek, és makettek is nagyon érdekesek voltak de maga az épület is nagyon szép volt. A Duna partján is sétáltunk, és megnéztük milyen hideg a Duna vize. Így nagyon jó volt az egész nap!!! Simon Barbara

Nagyon tetszett minden. A Tropicarium volt a legjobb mind közül, mert simogathattunk rájákat. Nagyon meglepődtem azon, hogy a rája teste olyan, mintha valami nyálkát fognék meg. Voltunk egy filmvetítésen, aminek a neve Idővándor, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Niel Armstrong és James Watt elevenedett meg benne. Nagyon jó volt a nap. Remélem, hogy jövőre (vagy legalábbis még valamikor) eljövünk még egyszer. Makra Sarolta

Nekem a Tropicarium tetszett a legjobban, azon belül is a rája simogatás. Tokaji Lili Anna

Nagyon tetszett minden, mert sok érdekes dolgot láttam és tanultam. Patyi Izabella

Szerintem nagyon jó volt ez a nap. Budapesten először a Vigadóba mentünk és kiállításokat néztünk. A Camponában ebédeltünk. Voltunk egy előadáson, Idővándor volt a címe. Izgalmas volt. A legjobb szerintem a Tropicarium volt, itt simogathattunk rájákat is; a bőrük nyálkás volt. Ezután fagyiztunk és haza indultunk. Nagyon jó volt ez a nap. Fábián Berta

Ez volt az egyik legjobb kirándulásom. Kormos Dénes

Nagyon szívesen megismételném ezt a napot. Rutai Gergely

Szuper volt! Berta Gábor

Nagyon jó volt a nap, és szívesen megismételném. Zombori Dániel

Ez a nap az egyik kedvenc napom volt! Szuper volt! Rully Vanda Tamara

Nagyon élveztem ezt a változatos kirándulást! Kiri Gabriella

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk a…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…

Alkalmazott zeneszerző lettem!

Egy meghatározó fejezet zárult le az életemben: végre a kezemben tarthattam a…

Pályázati Felhívás – Talentum Hungaricum Program

Fehér Elemér, alapítványunk Kamarazenekarának fejlesztője és a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője…

Egyetemista találkozó Pécsett

"Október 6-án rendeztük meg a pécsi egyetemisták félévkezdő találkozását, beszélgetését. Ilyenkor mindenki…