Kreatív írás szekcióhétvége Budapesten

„Január utolsó hétvégéjét Budapesten töltötte a kreatív írás szekció. A három napos esemény egyik fő témája Petőfi Sándor volt, hiszen 2023-ban ünnepeljük a költő születésének kétszázadik évfordulóját. A cél azonban túlmutat Petőfi műveinek fel- és átdolgozásán, és nagyobb hangsúlyt fektettünk a szimbolikára, amit  személye hátrahagyott. Az első nap mindig a viszontlátás öröméről szól, ez most sem volt másképp: a délutáni érkezés után a beszélgetés, társasozás és szabad-asszociációs írásgyakorlatok töltötték ki az estét, hogy szellemileg bemelegítve ugorhassunk fejest a szombati napba. A délelőtt folyamán abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy Szabó Dárió, irodalmár, költő és szerkesztő látogatott meg minket, és beszélgetett velünk az első kötetéről, az írásról és arról, hogyan érdemes kapcsolatot építeni a kreatív közegekben. Ezután a Petőfi Irodalmi Múzeumba látogattunk el, ahol megtekinthettük a Petőfi 200 interaktív, cseppet sem megszokott köntösben tálalt kiállítást, amelyről hazaérve kreatívnál kreatívabb módokon öntötték szavakba az élményt a résztvevők, amelyeket aztán a már tradíciónak számító közösen elkészített vacsora felett beszéltünk át. A vasárnap a reflektálás napja, gondolataink leírásával és megosztásával zárta ezt a pár napot, és a soha véget nem érő alkotás már a vonatokon folytatódott tovább. Mindig csodálatos élmény a kreatív írás, a közös alkotás élménye napfény ezekben a téli hónapokban.” Járay Bianka, szekcióvezető

 

„A tökéletes szombat reggeli program: rendhagyó irodalomórán lehettem ma beszélgetőpartnere és kreatív írás vezénylője Járay Bianka felbecsülhetetlenül klassz írócsoportjának, amely a Csányi Alapítvány Össz-művészeti táborsorozat szekciójaként működik és az írás iránt érdeklődőket segít, nyújt nekik közösséget. Ha csak fele annyira üdítő volt a résztvevők számára, mint számomra, nagyon örülök. Beszélgettünk írásról, szerkesztésről, rólam, dilemmákról, na meg nevettünk is sokat. És ha már a nevetés, ami átfűzte ezt az egészet – hálás lehetek, hogy azt érezhettem, az első pillanattól befogadó a hozzáállás, ráadásul frissítően pattogó humorú és jó szövegek születtek.” Szabó Dárió, a Blamázs c. kötet szerzője, meghívott vendég

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…