Különdíj

Január 09-én Kecskeméten került megrendezésre az V. AJTP-s leány röplabda torna, ahová a kaposvári Klebelsberg Kuno Középiskolai Kollégium csapatának tagjaként jutottam el.

Kilenc csapat vett részt a versenyen. A hármas döntőben az Eger mellett a házigazda kecskeméti 1-es csapat is bejutott rajtunk kívül. Sajnos csak a kecskeméti lányokat tudtuk legyőzni és így ez alkalommal csak a második helyen végeztünk. Azonban ez a nap mégis különleges volt a számomra. Minden évben megválasztják a torna legjobb játékosát. Ebben az évben én lettem és így megkaptam a várva várt trófeát. Életem egyik legszebb pillanata volt. Nagyon örültem a különdíjnak!

Idén Budapesten rendezték meg a VI. korcsoportos leány röplabda országos elődöntőjét. Négy csapat került be az országos döntő előtti utolsó megmérettetésre. Az első meccset a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium csapatával simán nyertük és így már csak egy meccs választott el minket a továbbjutástól. A házigazda volt az ellenfelünk, akik ellen 3:1 arányban nyertünk és így sikeresen zártuk a tornát. Az országos döntő Dunaújvárosban kerül megrendezésre február elején.

Kovács Vera, Nagybajom 2-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy év a Balatonon – filmünk a FEDOK-2026 fesztiválon

Egy igazán tartalmas, élményekkel teli napot töltött együtt a kaposvári közösségi ház…

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk a…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…

Diplomás lettem!

A 2026-os évben átvehettem a politikatudományok alapszakos diplomám az ELTE Állam- és…

Alkalmazott zeneszerző lettem!

Egy meghatározó fejezet zárult le az életemben: végre a kezemben tarthattam a…

Pályázati Felhívás – Talentum Hungaricum Program

Fehér Elemér, alapítványunk Kamarazenekarának fejlesztője és a Nemzeti Tehetség Központ zenei csoportvezetője…