Koszorúzás Dr. Buday László emlékére

Dr. Buday László születésének 151. évfordulója alkalmából, a Csányi Alapítvány pécsi csoportjai megemlékeztek a neves statisztikusról és koszorút helyeztek el a Pécsi Közösségi Ház falán található emléktáblán. Mindhárom csoport képviselői főhajtással és a Himnusz éneklésével tisztelegtek a példaképnek számító tudós előtt.

Dr. Buday László Pécsett született 1873. október 27-én a Mátyás király utca 21. szám alatti ingatlanban, – amely 2022-től a Csányi Alapítvány Pécsi Közösségi Házaként szolgál –; tanulmányait is a városban kezdte. Nemzetközi szinten elismert statisztikus, egyetemi tanár, a KSH korábbi igazgatója és a Magyar Statisztikai Társaság első elnöke volt.

Pécsi csoportok

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…