Új helyre költözött a Kaposvári Közösségi Ház
A Csányi Alapítvány Kaposvári Közösségi Háza hosszú idő után új helyre költözött. A pakolást egy családi nappal egybekötve oldották meg a mentorok, szülők és gyerekek.
A vasárnap rendhagyóra és izgalmasra sikeredett, hiszen a gyerekek és szüleik a mai napot is az alapítványnál töltötték. Ugyanis a Kaposvár 3-as csoport úgy döntött, hogy családi napjuk keretén belül segítenek nekünk a költözésben. A legkisebb testvérektől a legidősebbekig mindenkinek meg volt a feladata a nap során. Az apukák és nagyszülők, valamint az alapítvány segítői a nehezebb bútorokat, az édesanyák és a gyerekek pedig a könnyebb dolgokat vitték rendületlenül emeletről le és emeletre fel. Volt olyan szülő, aki a pakolás után a konyhában vette át a terepet és a megfáradt csapatnak nagyon finom ebédet főzött. Köszönet a szakácsnőnek Ritának és a kis kuktájának Eszternek a finom ebédért. Természetesen a többi édesanya is kitett magáért, hiszen finomabbnál-finomabb süteményekkel kényeztetett bennünket a munka után.
Nagyon köszönjük mindenki segítségét, egy újabb izgalmas napot tölthettünk együtt nem kis eredménnyel.