Kirándulás Debrecenbe

Kirándulás Debrecenbe

Tanév elején egy nyári szünetet lezáró és a tanévek megkezdő kiránduláson vettünk részt Debrecenben. Szombaton kora reggel indultunk útnak a Cívis városba, ahol a hétvégét töltöttük. Megérkezés után gyorsan felpattantunk a városnéző kisvonatra, amivel körbejártuk a belvárost, a Nagyerdőt, a stadiont és Debrecen legfontosabb nevezetességeit. Az ebédet és a fagyizást követően elfoglaltuk a szállást majd kimentünk egy kicsit ejtőzni a debreceni Aquaticumba; élményfürdő, trópusi környezetben. Fürdés után egy gyors nasira is futotta, majd indultunk tovább a moziba, hogy megnézzük a Jó srácok című filmet. Este a szálláson a pizzáé. Kártyáé és a beszélgetésé volt a főszerep.

 

 

 

 

 

 

 

 

Másnap reggel eső ébresztett minket, így kicsit tovább lustálkodtunk a megszokottnál. Tíz órakor hagytuk el a szállást és egyből indultunk Hortobágyra, hogy még a rossz idő előtt tudjunk egy kicsit nézelődni. Megnéztük a kilenclyukú hidat, a pusztát és a Hortobágyi csárdát is, de a legjobb a madárkórház volt. Rengeteg sérült és már felépülőben lévő madarat láthattunk és tudhattunk meg érdekességeket a túravezetőnktől. Megnéztük a sasokat, héjákat, karvalyokat, darvakat és gólyákat, illetve számos bagolyfajt is. A kórház legérdekesebb lakója, Negró, a holló, aki egy kis kenyérért cserébe még beszélgetni is hajlandó volt.

Hortobágyról indultunk is haza, egy gyors pihenőt tartva út közben, hiszen másnap már az iskola várt minket. Nagyon jó volt egy kicsit élvezni még a nyarat, jó helyen, jó társaságban. Köszönjük szépen.

Szegedi 3-as csoport