Kategória: Hírek

  • 2020. április 16.
    Minden otthon töltött nap kihívást jelent persze, mert mégis csak másképp kell helytállnunk. Persze bőven akadnak olyan pillanatok, amelyeket egyáltalán…
  • 2020. április 15.
    "Azt gondolom, hogy mindig, de kiemelten a mostani helyzetben nagyon fontos, hogy igyekezzünk minél többet megtenni az immunrendszerünk védelme érdekében.…
  • 2020. április 10.
    Beköszöntött a tavasz és lassan április közepén járunk. Alapítványunkban hagyományosan ekkor zárul az Nyelvi Verseny az év végi szóbeli nyelvi…
  • 2020. április 9.
    Akiknek sikerült az eltelt két év alatt – mióta az Alapítványnál dolgozom – kicsit megismernie, az tudja, hogy egyik kedves…
  • 2020. április 7.
    Végre olyan mentori óránk volt, ahol megpróbáltunk teljesen elszakadni a jelenlegi helyzettől és a királyi fejfedőről elnevezett riadalomról nem eshetett…
  • 2020. április 2.
    Április 2-án a Jászság 3-as csoportnak egy Zoom meeting keretében tartottam előadást, ahol főként a jelenlegi járványügyi veszélyhelyzetről volt szó.…
  • 2020. március 29.
    A víz és a művészet projekt foglalkozás is online felületen folytatódik tovább a Jászsági Közösségi Ház tagjai számára. Ebben az…
  • 2020. március 29.
    Március 13-án pénteken egy pillanatra megállt az élet...bezártak az iskolák, egyetemek és meg kellett barátkoznunk az online oktatás gondolatával. Hétfőtől…
  • 2020. március 26.
    "A Jászság 3-as csoport tagjai között vagyunk mi, egyetemisták és az általános iskolába járó csoporttársaink. Éppen ezért, hogy ebben az…
  • 2020. március 23.
    A koronavírus világjárvány Alapítványunk munkájára is hatással van. Az Alapítványban folyó munka ideiglenes átszervezésre került a járvány okozta óvintézkedések miatt.…