Kategória: Hírek

  • 2020. július 31.
    "Július 27-én megkezdődött a Mohács 3-as csoport ECDL projekthete. Délelőttönként sok gyakorlással, délutánonként gazdagító programokkal teltek a napjaink. Hétfőn a…
  • 2020. július 30.
    "Július 30.: A mai napon megérkeztek a legifjabb jászok a szentesi Közösségi Házba. A szentesi és a jászsági gólyák most…
  • 2020. július 28.
    "Szegeden a sportuszodában tanultunk meg úszni, illetve azok, akik már tudtak, továbbfejleszthették technikájukat. Minden nap a Közösségi Házban gyülekeztünk, ahova…
  • 2020. július 28.
    Július 27-én megkezdődött a Csányi Alapítvány szentesi csoportjainak első projekthete. Az első két nap az ismerkedésről szólt: sok játékos, csapatépítő…
  • 2020. július 27.
    "A tavalyi évtől kezdve közösen dolgozunk a Jászság 2-es csoport zenében is tehetséges gyerekeivel. Nyomon követem fejlődésüket, ötleteik megvalósításában is…
  • 2020. július 27.
    A mai nap (július 26.) kezdetét vette a 4. össz-művészeti alkotóhét, melynek az idei évben is Sarlóspuszta adott otthont. A…
  • 2020. július 24.
    "A jászberényi Közösségi Ház legfiatalabb csoportja a Jászság 4-es csoport, a jászberényi városi strandon tölthette a hetet úszótanfolyamon. Hétfőtől péntekig…
  • 2020. július 20.
    2020. július 14-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán végre átvehettem Építőmérnök BSC/Civil Engineer alapdiplomámat jó minősítéssel, Vízellátás-Csatornázás specializációval. Ezúton…
  • 2020. július 15.
    "Verőfényes reggelen érkeztünk meg a nagybajomi Közösségi Házba július 15-én, szerdán. Szabó Ernő történelem tanár izgalmas kérdésekkel és játékos mondatokkal…
  • 2020. július 15.
    A Kaposvár 1-es csoport tagjait közös időtöltésre invitálta a csoport egyik kis-mentora, Fitos Alexandra. Július 11-én, szombaton fotózni kísérte el…