Karácsony, csupa meglepetéssel

Advent idején, miközben az elcsendesülés időszakát éljük, egymást érik a jobbnál jobb zenei és művészeti programok, műsorok városunkban.

December 13-án vasárnap azonban mégis nagyon vártuk a Csányi Alapítványban az első közös karácsonyt a Kaposvári Közösségi Házban. Fantasztikus meglepetés várt ránk, a szülőkből, testvérből, a csoport idősebb tagjából és mentorból álló alkalomra verbuválódott kamarazenekar jóvoltából. Olyan karácsonyi dalokból válogattak, amelyek egy részét nem is hallottuk, illetve már épp elégszer ahhoz, hogy együtt énekelhessünk mi is.  Igazán élveztük a karácsonyérkezéséről szóló mesét, felnőttek és gyerekek egyaránt. Az egyedi műsor után érdekes és izgalmas vetélkedő volt, amely sok újdonsággal szolgált a csapatoknak. A kézműves foglalkozáson sem unatkoztak a gyerekek. Akkor pedig végképp elámultunk, amikor az Alapítvány karácsonyi csomagját kaptuk meg, az előző év eseményeit összefoglaló Évkönyvvel, asztali naptárral. A poszter is osztatlan sikert aratott a mind a focikedvelők mind a csak szurkolók között.

Hálával és köszönettel tartozunk azért a rengeteg értékes dologért, amit kaptunk anyagi és szellemi értékben egyaránt. Büszkék vagyunk arra, hogy itt lehetünk. A Csányi Alapítvány minden tagjának, a Kuratórium tagjainak, Elnök asszonyának és az Alapítónak kívánunk áldott, békés karácsonyt és boldog újesztendőt.

Bene Rita, szülő

Kaposvár 2.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…