Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja egy igazán vidám és izgalmas délutánra gyűlt össze, hogy közösen ünnepeljenek. A program egyik fontos feltétele az volt, hogy mindenki jelmezben érkezzen, így hamarosan mókusok, kalózok, vámpírok és boszorkányok népesítették be a közösségi házat.
A délután a töklámpások elkészítésével, illetve meggyújtásával vette kezdetét, amelyek nemcsak a Halloween hangulatát idézték meg, hanem az egész programnak különleges keretet is adtak. A közös ünneplés során arra is szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy a Halloween és a Halottak Napjához kapcsolódó hagyományok békésen megférhetnek egymás mellett: a különböző szokások megismerése és tisztelete nem zárja ki egymást.
Ennek jegyében a kismesterek egy izgalmas Kahoot-kvízzel készültek, amelyben mindkét ünnepkörhöz kapcsolódó kérdések helyet kaptak. A gyerekek lelkesen válaszoltak, miközben játékos formában új ismeretekkel is gazdagodhattak. A vidám vetélkedőt egy különleges történetalkotó játék követte, amelynek során egy igazán hátborzongató, mégis szórakoztató történet kerekedett. A váratlan fordulatokon sokat nevettek a fiatalok.
Az este azonban még tartogatott izgalmakat! A gyerekek kipróbálhatták a gyilkosos játék Halloween-változatát, amelyben a sötétség és a rejtély kapta a főszerepet. Miközben a fiatalok zseblámpákkal és telefonjaik fényével indultak felfedezőútra a sötét udvaron, hogy felkutassák az elrejtett csokoládékat, arra is figyelniük kellett, hogy titkos „gyilkosok” nehogy elkapják őket. Nagy volt az izgalom, hiszen a finomságok megtalálása mellett végül arra is fény derült, vajon kik rejtőznek a gyilkosok szerepében.
A délután során izgalmakból, nevetésből és közös élményekből sem volt hiány. A hangulatosan világító töklámpások, a kreatív jelmezek és a sok-sok játék igazán emlékezetessé tették ezt a Halloween-partit. Jó volt látni, hogy a gyerekek milyen lelkesen kapcsolódtak be a programokba, és mennyi örömet jelentett számukra az együtt töltött idő.
Egy biztos: ezen a délutánon nemcsak a csokoládék találtak gazdára, hanem rengeteg közös élménnyel és mosollyal is gazdagodott a csapat. Hiszen a legfontosabb, hogy együtt legyünk, jól érezzük magunkat, és közben tovább erősítsük közösségünket!