Jégbe zárt mese

Az elkorcsolyázott mese.

December 12-én Budapesten az Origó Filmstúdióban egészen egyedülálló élményben volt része a szegedi, a jászberényi és a kaposvári csoportok tagjainak. Szindbád és Anna hercegnő címmel jégmusicalt nézhettünk meg. Egyik ámulatból a másikba estünk a fények, a jelmezek, a zene tökéletes harmóniában. Nagyon tetszett, ahogyan az orosz jégtáncosok korcsolyáznak egészen elkápráztattak minket, közönséget. Hihetetlen technikai tudással magabiztosan siklottak a jégen. Közben pedig olyan lazák voltak, igazán jól szórakoztunk.
A történet egyszerű és könnyen érthető volt, a látvány, az ötletesség pedig tényleg mindenkit maximálisan lekötött. Nagyon jó volt találkozni a „Csányisoknak” egymással is, az előadás szünetében megbeszéltük, hogy kinél milyen volt a karácsonyi Családi Nap, szó volt arról, ki milyen ajándékra vágyik a közelgő ünnepen.

Nagyon szépen köszönjük ezt a lehetőséget, közülünk még senki nem látott ilyet, nem is tudtuk elképzelni, hogy van ilyen. Maga a hatalmas stúdió, amelyben a darabot bemutatták, az ott lévő technikai felszereléstől tátva maradt a szánk. Szívesen fotózkodtunk, ilyen környezetben és persze a szegedi fotósaink is jobbnál jobb témát találtak a jégen. Jó lenne, ha még többet járhatnánk ilyen különleges programra és persze azt is reméljük, hogy jövőre ebben a stúdióban a filmkészítés rejtelmeibe is bepillanthatunk.

Párkányi Boriska, Ihász Dániel Kaposvár 3.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…