Jászsági Évkönyv kiadó ünnepségen jártunk

12. 12-én Jászárokszálláson jártunk. A város polgármesteri hivatal díszterme adott otthont a Jászsági Évkönyv 2023-as, 31. számának könyvbemutatójának. Ebben az évben az Alapítvány Jászberényi Közösségi Háza négy témában érintett volt a kötetben.

Csörgő Terézia tanárnő „Egy felélesztett ősi mesterség: a nemezelés” címmel írt egy értekezést a nemezelésről, valamint Nagy Ildikó mentorunk vezetésével megvalósuló nemezelési technikákat is bemutatta. A könyvbemutatón társelőadója volt Tamasi Tilda, a Jászság 3-as csoport tagja, aki már 7 éve aktívan vesz részt a nemezelésben mentorával. Volt lehetőségünk a Közösségi Házban készült nemezelt díszeket, dísztárgyakat is kiállítani a bemutatón.

Víg Dávid – a Jászság 3-as csoport tagja- „Vörös szőnyeg a Cannes-i filmfesztiválon” címmel írt egy cikket, amelyben saját tapasztalatait mutatja be a neves filmfesztiválról.

Bugyi István önkéntesünk „Magaságyas kertészkedés diákokkal” címmel írt egy tanulmányt, amelyben bemutatja a Jászberényi Közösségi Házban zajló munkát, amely még a Környezettudatosság projekt keretében kezdődött. Írásában kifejezett figyelmet kap az újrahasznosítás és a magaságyásban zajló kertészkedés, amelyekbe minden esetben aktívan bevonta a közösségi ház diákjait. A könyvbemutatón prezentációjához csatlakozott Oláh András Mihály -a Jászság 3-as csoport tagja-, aki az AMÖR projektet mutatta be a megjelenteknek.

Szerző Dorina mentorunk pedig egy helytörténeti kutatást készített a jászárokszállási Schwartz Ármin tégla- és cserépgyáráról, amely a XX. század első felében a település iparát jelentette, az itt készült cserepek és téglák nyújtották az alapanyagot a városban épült ingatlanokhoz.

A Jászsági Évkönyv idén először jelenhetett meg színes nyomtatásban, amelyért külön köszönettel tartozunk a Csányi Alapítványnak, az alapítvány támogatása nélkül erre nem lett volna lehetőség. (Sas Maja Anna- Jászság 4-es csoport)

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…