Előzmény: https://www.csanyialapitvany.hu/jart-utat-jaratlanra-csereltunk/
Ami késik, az nem múlik, mondják. Ez a Túraklubunk esetében határozottan igaz, a tavaly októberben megkezdett „Szeljük át Somogy megyét egy teljesen egyenes vonal mentén, mert milyen mókás lenne” túránkat sikerült végre befejezni.
A legutóbbi kalandozások után 13 km maradt hátra ebből a kihívásból. A terep jóval könnyebbnek ígérkezett, főként szántóföldek és (szederindamentes!) erdők vártak minket. Ezúttal a legnagyobb félelmünk a Kis-Rinyán való átkelés volt. 8 órai indulásunk után a reggeli ködben jó tempóban tudtunk haladni a még megfagyott földeken. Többnyire zökkenőmentes volt az utunk egészen a rettegett Rinyáig. Amire viszont nem tudtunk készülni, hiszen a térképen nem igazán szerepeltek, azok a folyó holtágai voltak, amik a kaland utolsó harmadában csapdában tartottak minket. Legelőször egy mocsarasabb szegmensén gázoltunk át, ami egy szál zokniban, a fagypont körüli vízben egy kellően könyörtelen akadály volt. Nem sokkal később szembetaláltuk magunkat egy, a rengeteg csapadék miatt immár 10-15 m széles csatornájával, amin a fákat elnyelő mélysége miatt átsétálni nem tudtunk. Végül egy közeli hidat céloztunk meg, ám a szántóföldet félbeszelte egy az ádáz folyó egy másik holtága. Szerencsénkre fát vágtak korábban a helyszínen, így otthagyott rönkökből rögtönöztünk egy hidat, ami ugyan nem egy mérnöki remekmű volt, de átkelést biztosított a gonosz vizeken. Végül a legutolsó szakaszon meg kellett hajolnunk a természet ereje felett, ugyanis lehetetlen volt az egyre szélesebb Rinyán keresztüljutni. Egyáltalán nem bántam meg, hogy megszületett ez az ötlet, és hogy kétszer is szederindával végigszurkált sárszörnyekként értünk vissza túráinkról, mert mi megpróbáltuk, nem adtuk fel, és elmondhatjuk magunkról, hogy a törökök után mi voltunk először olyan eltökéltek és őrültek, hogy átgyalogoltunk egy fagyos vizű folyón.
Antal Dominik
A tavalyi csapatból hárman egyetemi elfoglaltságai miatt nem tudtak velünk tartani, de egy új ember csatlakozott hozzánk, így összesen négyen vágtunk neki a nem könnyűnek ígérkező túrának. Ahogy beszéltük is egymás között, ez nem egy sima túra volt, hanem egy igazi kalandtúra, mondhatni embert, és férfit próbáló feladat. A tervezett 13 kilométer végül 17 kilométert mentünk, mert nagyon sokszor kellett kerülnünk és plusz kilométereket beiktatnunk. Mindenki sokkal felkészültebben érkezett, mint tavaly, de így is akadt leküzdhetetlen akadály. A sok esőzés és havazás miatt mindenhol sokkal több víz volt a folyókban, patakokban, ami miatt a végső célunkat nem értük el, de befejezettnek nyilváníthatjuk ezt a kihívást. Amennyiben újra nekivágunk egy hasonló túrának, akkor már rengeteg tapasztalattal a hátizsákban kezdünk neki. A körülmények cseppet sem voltak ideálisak, így mindenki elfáradt, de úgy gondolom, hogy mindenki egy különleges kalanddal lett gazdagabb. Még én is kellőképpen elfáradtam, pedig a fiúk azt mondták, hogy nekem „millió kilométer” van már a lábamban. Továbbra is minden tiszteletem a srácoké, akik ezt bevállalták, és végigcsinálták!
Varga Máté fejlesztő, a Túraklub vezetője