Járműmérnök lettem!

Az elmúlt néhány évben a Széchenyi István Egyetemen folytattam tanulmányaimat járműmérnök szakon, diagnosztikára specializálódva. Miután januárban sikeres államvizsgát tettem megkezdtem a nagybetűs felnőtt életet! A BOS egyik magyarországi vállalatánál mérnök pozíciót szereztem. Ezzel egyik nagy álmomat, illetve célomat sikerült megvalósítanom.

A mérnöklét elérésében nagy segítségemre volt a Csányi Alapítvány a felsőoktatásba lépésem kezdetétől. A támogatásuk nélkül egy sokkal rögösebb út állna mögöttem. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani nekik áldozatos munkájukért!

Ui.: Te aki ezt olvasod, ne feledd, hogy bármit elérhetsz, csak egy kis kitartás és az önmagadba vetett hited kell! Én drukkolok neked!

Lakatos Emma

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…

A kövér porcsintól a hangtálakig – Egészségtábor Kaposváron

2026. július 6. és 10. között a Kaposvár 3-as csoport tagjai tartalmas…

Történelmi és honismereti tábor Őrvidéken

A Jászberény 3-as és a Nagybajom 2-es csoport megérkezett Bükfürdőre a Hunguest…

Felvidéki tábor 2026

Képek a galériában! Első nap: Pozsonyi kirándulásA jászberényi 4-es és a szegedi…

Pénzügyi ismeretek és drámatábor Sarlóspuszta

Vasárnap reggel indultunk Sarlóspusztára, ahol a nagybajomi, pécsi és szentesi csapatok pénzügyi…