Irány a reptér!

A Jászság 4-es csoport a novemberi csípős hidegben is már a nyári táborokra gondol, ezért mai látogatásunk célja a Liszt Ferenc Repülőtér volt. Júniusban Anglia és Németország vár bennünket a nyelvi verseny jutalmaként, ezért megismerkedtünk a repülőtéri információkkal, tudnivalókkal, emellett rengeteg érdekességről is hallottunk. Megtudtuk, hogy a repülőtér területe 15 km2, a felszállópályán a beton vastagsága 1 méter, a szélirány 312 fok, és átlagban tíz pilótából négy nő. Elkísért bennünket Kispál Kitti kis-mentor is, aki elmesélte a nyolcadikos diákjaimnak, hogy mire kell ügyelni a külföldi táboroknál, a reptéri becsekkolásnál és hogyan képzeljük el a kint tartózkodást.  Hábenciusné Balla Andrea mentor

 

„Kora reggel megérkeztünk a budapesti repülőtérre, ami új nevét 2011-ben kapta Liszt Ferenc zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából. Elsőként megnézhettük a régebbi repülőket az Aeroparkban, amelyekről sok információt tudhattunk meg és némelyikbe be is ülhettünk. Majd egy régi Ikarus busszal az első ellenőrző pontra érkeztünk, ezen viszonylag gyorsan átjutottunk. A második ellenőrző pont már fokozottan szigorú volt, azért is besípolt, ha a nadrágunkon fémgomb van. Kísérőnknek, Darida Tamásnak pedig azért jelzett, mivel robbanószer maradéka volt a ruha szálai között. Tamás bácsi 50 évig volt pilóta, jelenleg pedig Párizsban pilótákat tanít. A délelőtt során nagyon sokat mesélt nekünk szeretett munkájáról, a repülésről, repülőgépekről és megtudtuk, hogy ő bizony már 69 országban járt. Megnézhettük, ahogy a repülők fel- és leszállnak, pl. egy kétemeletes repülő felszállását, ami élő állatokat vagy nagy értékű eszközöket, alkatrészeket szállított. Emellett betekinthettünk a repülőtér tűzoltóságára is, ami modern gépjárműparkjával teljesen elvarázsolt bennünket.

Miután elhagytuk a repteret, egy hangulatos étteremben megebédeltünk a belvárosban, majd elsétáltunk a közeli Rózsák Terén található Szent Erzsébet templomhoz, végül a színház felé vettük az irányt. A Pesti Magyar Színházban „A kincses Sziget” című előadást néztük meg, itt csatlakozott hozzánk Gelencsér Marci egyetemista is, akinek nagyon megörültünk. Sokkal több ember jelent meg, mint általában, teltház volt. Tartalmas, izgalmas, szórakoztató előadást láthattunk, tele kalandokkal, izgalmakkal és legfőképpen kalózokkal.” Burkus Lili és Simon Ramóna Jászság 4-es csoport

További képek a Galériában láthatók!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Természetvédők a Zselicben

A Fauna és Flóra Alapítvány és a Csányi Alapítvány közös szervezésben természetvédelmi…

Csíksomlyói idegen nyelvi és alkotótábor 2026

A tábori héten készült képek a Galériában megtekinthetőek! 2026. július 20-án vette…

OTP Fáy Sikertábor – Balatonszemes

Az érkezés napja: "Délután 3 órára érkeztünk meg Balatonszemesre, a tábor helyszínére,…

Veszprémi Gondolkodásfejlesztő tábor

Július 19. volt az a nap, amikor kezdetét vette a pécsi 3-as…

Gyógyszerész lettem

Az elmúlt 5 év kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen július 2-án gyógyszerészdoktorrá…

Diplomát szereztem!

"Július 2-án vehettem át pszichológia alapszakos diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen. Bár ez…

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Mohács 500 bemutató a Honismereti Szövetség rendezvényén

Galéria A mai napon a Honismereti Szövetség által szervezett bemutatón vettünk részt,…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…