Így csináljuk mi….

Nyílt Napokat tartottunk a Pécsi Közösségi Házban február 11-én és 14-én.

A program egyik célja, hogy lehetőséget biztosítsunk a szülőknek az Alapítvány pedagógiai munkájába betekinteni, valamint a fejlesztőtanárokkal a személyes konzultáció lehetőségét megteremteni.

A program másik fő célja pedig, hogy az új pályázók is lehetőséget kapjanak az alapítványi munka megismerésére. Részt vehettek ők is a fejlesztő foglalkozásokon. A foglalkozásokat követően a leendő mentor átfogó, széles körű tájékoztatást nyújtott az érdeklődőknek a pályázás menterendjével, részleteivel kapcsolatban. A szép számmal megjelent vendégek elégedetten távoztak, hiszen minden kérdésükre kielégítő választ kaptak.

Így láttuk mi

„Szülőként is nagy izgalommal vártuk a Pécsi Közösségi Házban február 11-én és 14-én tartott Nyílt Napokat. Matematika, informatika és nyelvi órákon láthattuk gyermekeinket és tehetségfejlesztő tanáraikat munka közben. A jó időre való tekintettel a matematika órát Eszter néni egy tavaszt idéző verssel indította. Egy kicsit el is bizonytalanodtunk milyen órán is ülünk valójában, annyira zseniálisan ötvözte az irodalmat, képzőművészetet és matematikát. Így a humán beállítottságú gyerekek is kedvet kaptak egy kis geometriára, mértékegységváltásra és kombinatorikára. Másfél órán keresztül követték egymást a feladatok. Nem volt idő lazsálásra, bambulásra mivel kis csoportban folyt a foglalkozás. Nem is volt kedve senkinek sem aludni, a gyerekek jó kedvvel, egymással versengve és lelkesen oldották meg a nem könnyű feladatokat. Szombaton nyelvi órákkal folytatódott a Nyílt Hét. Nem csak a P3-as csoport szülei, hanem a pályázó gyerekek és kísérői is betekintést nyerhettek az Alapítvány munkájába. Német órán, Jobbágy Kata nyelvi fejlesztő vezetésével már a nyelvi vizsgákra készültek csemetéink. Büszkén hallgattuk, ahogy kijelentő és kétféle kérdő mondatot alkottak a múlt időt használva. Utána következtek a családdal, iskolával és szabadidővel kapcsolatos kérdéseket tartalmazó kártyácskák. A pici negyedikesek is bekapcsolódtak a munkába. Megismerhették egymás nevét, iskoláját, családját és hobbyját. Kezdetben bátortalanul válaszoltak a kérdésekre, de a végére maguk is meglepődtek mennyi mindent tudnak már németül. A szövegértéssel gyermekeinknek meggyűlt a bajuk, de Kata segítségével és a kulcsszavak megkeresésével végül mindenkinek sikerült megoldani a feladatot. 15 perc szünet után következett az informatika foglalkozás. András bácsinak nehéz dolga volt szombaton, másfél óra német után ébren tartani a gyerekek figyelmét. Nyugalmával és türelmével elérte célját. A gyerekek szorgalmasan és szaporán gépelték a szöveget, amit később formáztak, táblázatot szerkesztettek, beleírtak, képet kerestek, kicsinyítettek és beszúrták a megfelelő helyre. Igazi ECDL-es feladatmegoldásban volt részünk. Már most teljes erőbedobással készülnek a vizsgára, ami csak a következő tanév végén lesz.

Jó volt látni gyermekeinket ilyen kis csoportokban dolgozni, lelkesen kipirosodott arccal. Hasznos volt tanáraikkal kötetlenül beszélgetni jobban megismerve őket. Köszönjük a lehetőséget és a felkészült pedagógusok lelkes munkáját.”

Menus Ildikó, szülő, Pécs 3 csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…

Gyakorlat teszi a mestert XIII.

Tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Csányi Alapítvány és a Bonafarm cégcsoport a…

Dráma és személyiségfejlesztés

Az őszi szünet harmadik napja a Pécs 3-as és Pécs 1-es csoportban…

Rémisztően jó Halloween Nagybajomban

Tegnap délután igazi borzongató hangulat uralkodott a Csányi Alapítvány Nagybajomi Közösségi Házában.…