
Húsvét előtt Kaposváron
Nyüzsgő készülődéstől volt hangos a kaposvári ház kívül és belül egyaránt. A legifjabbak Húsvétra készülve a tojásfestés hagyományos technikáját tanulták, a díszítés így a vöröshagyma főtt héjából nyert festékkel készült. Míg a szorgos kezek a közelgő tavaszi ünnep egyik szimbólumával foglalatoskodtak, a fiúk az udvaron szorgoskodtak, igazán jó mókának tekintették, hogy közelebbről is megismerkedtek a fűnyírással.
A Ház legidősebbjei Somogy vizei projektjüket folytatták. dr. Gombos Péter tanár úrral idén somogyi népmesékből a víz szimbolikáját kutatják, ismerik meg. Vikár Béla népmesekutató egy babócsai meséjének sajátos, füleki nyelvjárással való ötvözetét Agócs Gergely mesemondó tolmácsolásában hallgatták meg. S mivel régen a mesemondás a felnőttektől felnőtteknek szóló tanulságos történetek tolmácsolását jelentette, gyakran elég pikáns tartalmakat sem mellőzött a szóbeli közlés közkedvelt formája. A cigány mese elemeket somogyi nyelvjárás fordulataival egybegyúrt történet Agócs tolmácsolásában igazán élvezetes volt, tele humorral és különös fordulatokkal. A mese örök műfaj marad, erre a megállapításra most közösen jutottunk.
A nap zárásaként folytattuk, amit a kicsik elkezdtek: rendbe tettük az előkertet, a sziklakertünket, és az udvar szegletében megbújó kis konyhakertünket is előkészítettük a tavaszi magvak elvetéséhez. Meglepetésként készítettünk a legkisebbeknek, Kaposvár 3-a csoportjának egy húsvéti totót. Tervünk szerint a legközelebbi találkozásuk előtt fogják megkapni és minden jó válasz egy csokitojást jelent majd a megfejtőnek.