VIII. Össz-művészeti alkotótábor – Sarlóspuszta – TÁNC

VIII. Össz-művészeti alkotótábor – Sarlóspuszta – TÁNC

“A VIII. Össz-művészeti alkotótábor 2024. augusztus 4-10-ig Sarlóspusztán valósult meg. A „TÁNC” című projekt mindenki számára lehetőséget biztosított tehetsége maximális kibontakoztatásra. Inspiráló környezetben, 10 szekcióban kezdte meg az alkotómunkát 166 résztvevő. Az idei évben a 10 szekció mellett a Jász-Stones csapata kezdete meg következő tanévi felkészülését. A csapat július elején hatalmas sikert aratott Sydneyben, amikor az FLL Asia Pacific Open Championshipen (APOC) innováció kategóriában első helyezést szereztek.

„Vasárnap mikor megérkeztünk a táborba előkészítettük a munkához a felszerelésünket, és kipihentük az út fáradalmait. A hét elején délelőtt megépítettük a robotunk alapját, illetve csináltunk pár navigációs gyakorló feladatot. Majd délután ellátogatott hozzánk a tábor helyszínére Faragó Attila, akivel átvettük a robot mechanikát, az áttétes kiegészítők építésének fontos részeit, elsajátítottuk a programkódos kódolás alapjait. Kedden „kilegóztuk” hogyan is kéne megépíteni a végleges robotot majd ez alapján el is készítettük azt. Ezeket a munkálatokat videóelemzés követte mindaddig még meg nem érkezett az idei „Submerged” nevezetű szezon pályája amit összeépítettünk. És most ott tartunk hogy minden alapunk kész. Van új robotunk és egy nemrég érkezett pályánk, alap tudásunk az új kódolási rendszerünkben és nem utolsó sorban rengeteg motivációnk.” Kovács Zsolt a Jász- Stones csapat tagja, Jászberény 4-es csoport

Nagy öröm számunkra, hogy a művészetek iránt elköteleződött alapítványi támogatottak mellett 20 erdélyi tehetséges fiatal és kísérőjük is csatlakozott az alkotótáborhoz a Hargita és Kovászna Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságtól. Köszönet Elekes Zoltán vezérigazgatónak, Fehér Gabriella irodavezetőnek, Opra Ildikónak, Bálint Évának és Holló Melindának, hogy hatékony együttműködéssel segítik a közös projekt megvalósítását, mely mindenki számára felemelő érzés, maradandó szép élmény.

A tábor megvalósításában alapítványi munkatársak, kis-mentorok, önkéntesek és fejlesztőtanárok összehangolt munkája volt a siker kulcsa.” Bálint- Orsós Andrea, táborvezető mentor, Pécs 3-as csoport

 

Szekciók bemutatkozása:

Akrill, akvarell festészet: „A festő szekcióban még sosem voltak ennyien, mint idén, ez természetesen azt is magával vonja, hogy a csoport egy jelentős része eddig nem volt nálunk, tehát az első napokat a festészeti alapokkal kezdjük, színek, csendélet, akvarelltájképek, esetleg portrék. A létszám miatt a csoportot kétfelé osztjuk, amíg az egyik csapat bent fest, a másik a szabadban dolgozik. A tánc, mint a tábor témája természetesen nálunk is előkerül, ugyanakkor valószínűleg a hét második felében, erre csinálok majd a gyerekeknek egy kis előadást, képválogatást, hogy legyen egy kis induló löket. A szabadban leginkább porpasztel és akvarell képek fognak készülni, bent akrillal festünk. A hét végére szokásosan készítünk egy nagy közös képet. Mindemellett Alexandra kollektíve a tábornak (aki akar, gondolom akár nyitott szekció címen is futhat a dolog), tart batikolást.” Témavezető: Heilmann Dominik, kis-mentor Mohács 2-es csoport

Csányi Band:A tábor ideje alatt célunk, hogy a kiválasztott dalokat alaposan begyakoroljuk és a tábor végén sikeresen előadjuk,valamint felkészüljünk a következő Életút Fesztiválra. Ehhez a folyamat során nagy hangsúlyt fektetünk a kooperációra mind a kamarazenekarral, mind a különböző szekciókkal, hogy a közös munka gördülékenyen és hatékonyan menjen. Az első lépés a dalok kiválasztása lesz, ahol mindenki javasolhat saját ötleteket, így biztosítjuk, hogy a repertoár minden résztvevő számára élvezetes legyen. Ezt követően közös próbákat tartunk, ahol a technikai fejlesztés mellett nagy figyelmet fordítunk az összhangra és az együttműködésre. Minden zenekari tag aktívan részt vesz a folyamatban, és bátorítjuk a kreatív hozzájárulásokat, hogy mindenki saját zenei ötleteivel is gazdagíthassa az előadást. A kamarazenekar és a különböző szekciók közötti koordináció fontos része lesz a munkánknak, ezért rendszeres közös megbeszéléseket és próbákat szervezünk. Ezek során mindenki megoszthatja ötleteit és tapasztalatait, így a zenei produkciónk valóban közös munka eredménye lesz. Fontosnak tartjuk, hogy a tábor minden egyes pillanata élvezetes és inspiráló legyen a résztvevők számára. A próbákon túl különféle zenei workshopokat és foglalkozásokat is tervezünk, amelyek segítenek a résztvevőknek zeneileg fejlődni, új technikákat elsajátítani és kreatív ötleteiket kibontakoztatni. Az egész tábor alatt a proaktív hozzáállást és a csapatmunkát ösztönözzük, hogy mindenki a legjobbat hozhassa ki magából és másokból is. Az utolsó napokban intenzív próbákkal készülünk a záró előadásra, amely reményeink szerint a közös munka és a kreatív együttműködés méltó megkoronázása lesz. Végül, de nem utolsósorban, célunk, hogy minden résztvevő nemcsak zeneileg fejlődjön, hanem maradandó élményekkel és új barátságokkal gazdagodva térjen haza. Izgatottan várjuk, hogy együtt hozzuk létre ezt a különleges zenei élményt!Témavezető: Kalla Andrea, kis-mentor Jászberény 2-es csoport

Grafika:„Idei Össz-művészeti táborban szeretnénk szintet lépni, – az egyéni munka mellett felvállaljuk a többi szekció munkájának támogatását, naprakész, kortárs művészeti színvonalú megjelenés biztosításával, illetve az idei kiadvány előkészítésével. A társművészetekkel való együttműködés mellett, adott feladatok megoldása során konkrétan foglalkozunk egy-egy izgalmas területével a grafikának (pl. logó-, arculat-, és posztertervezés, könyv- és kiadványszerkesztés, fotóretus, online megjelenések, stb.) A műhelymunkánk során lehetőséget kapnak a diákok, komolyabban elmélyülésre az alkalmazott grafika világán belül, egy-egy általa választott terület mélyebb megismerésén keresztül. Az egyéni feladat technikája szabadon választható, de a tábor tematikája, a „tánc” meg kell jelenjen a diákok munkájában.” Témavezető: Fatér Szilvia, fejlesztő

Nemez:„A nemez szekcióban idén 17 fő kezdte meg az alkotást, a szekcióba 5-9. osztályos lányok jelentkeztek, a zömében jászberényiekhez nagy örömünkre pécsi, szentesi diákok is csatlakoztak. A fél csoport már többnyire évről évre nemezel, így sok segítséget tudnak adni a fiatalabb társaiknak, ami ilyen nagy létszámnál nagyon fontos, mert a munkafolyamat egyszerre történik, bevárjuk mindig a másikat. Az idei tábor fő témája a Tánc, a tárgyalkotásnál nem olyan egyszerű, hogy milyen technikával, milyen kreatív alkotások szülessenek erre a témakörre. Sokat beszélgettünk, ötleteltünk a gyerekekkel, hogy a táncról kinek mi jut eszébe, és zömében a ritmus, az öröm, az önfeledt mozgás, az emberek közötti kapcsolat, művészet, és különböző érzelmek, mint a szerelem jutott az eszünkbe elsősorban. A nemezelés során a gyapjúszálak keverednek, akár véletlenszerű formák keletkeznek, mi ezeket használjuk ki, mikor még plusz selyemszálakat és fonalakat nemezelünk hozzá, ezáltal fonalak, vonalak és színek harmonikus táncát kapjuk meg a végén. Képeket, táskákat és edényeket alkotunk vizes nemezeléssel a héten, majd áttérünk a száraznemezelésre, ahol táncoló figurákat alkotunk. Sok erő, idő és kitartás kell mindezek elkészítéséhez, de a jó hangulat, a remek közösség és a sarlósi fantasztikus környezet a legjobb doppingszer a csapatnak!” Témavezető: Nagy Ildikó mentor, Jászberény 3-as csoport

Színjátszó:„A vasárnapi bemelegítő tréning vidám perceivel a tavalyi táborban, valamint az Életút Fesztivál fellépésein összekovácsolódott csapattal kezdtük meg a munkát a színjátszó műhelyben. Nagy örömünkre szolgál, hogy a tizenhét sikeres pályázó között öten először próbálják ki magukat a világot jelentő deszkákon. A többiek évek óta hűséges visszajáróink, ahogy öt kismentorunk is, akik négy-hat évad során feledhetetlen alakításokkal tették emlékezetessé bemutatóinkat, sőt van, aki már rendezőként is bemutatkozott. Idén az előző hat közös táborunk során kialakult hagyományainkat szeretnénk folytatni. A különböző korosztályok ebben az évben is két színpadi művel készülnek. Közülük a drámai hangvételű darabunk bemutatóját a nyitott szekciók keretében egy hétközi alkalomra időzítjük, a vígjátéki elemekből építkező mesejátékunk premierjére pedig a búcsúesten kerítünk sort. Ebben a táborban sem nélkülözhetjük a testvérmúzsák segítségét, előre is köszönjük a zenészek és a képzőművészek kreatív közreműködését.” Témavezető: Papp Zoltán fejlesztő

Természetfotó:„Sikerrel elrajtolt az idei természetfotós szekció munkája is. A műhelyünkben a tábor ideje alatt a fő fókusz az előző heti baksi táborban elkészült alkotások utómunkájának elvégzése lesz. Délelőttönként a közeli mezők és gyepek ízeltlábú világát örökítjük meg, a délutánokat pedig ezek retusálásával fogjuk tölteni. Mindezek mellett, a korábbi évekhez hasonlóan a keddi napon ezúttal várjuk az érdeklődőket, hogy a nyitott szekció keretén belül betekintést nyerhessenek a műhelymunkánkba. Reméljük, hogy a hét végére minden résztvevő számtalan színvonalas kiállítási anyagot tud majd összeállítani.” Témavezető: Mikics Péter mentor, Szeged 2-es csoport

Kreatív írás: „A kreatív írás szekció az egyhetes szentesi alkotótáborból érkezett meg Sarlóspusztára, hogy itt a régi és az új tagok megkezdhessék az alkotást a VIII. Össz-művészeti táborban. A Tánc témakörét mi elsősorban a ritmus irányából közelítjük meg, így az írópalánták elsajátíthatják az időmértékes és az ütemhangsúlyos verselést, de megismerkedünk a költői alakzatokkal, táncdalokkal is, illetve a líra mellett a próza világába is elkalandozunk, hogy felkutassuk közösen az irodalom és a tánc kapcsolatát.” Témavezető: Patyi Izabella, kis-mentor Szeged 3-as csoport

Filmkészítő, animációs szekció: „Az animáció szekció első napja a stúdióeszközök építésével kezdődött, amihez nem kevés technikai anyag szükséges. Rövidebb inspiráló videókat néztünk, amik segítettek nekünk az ötletek elindításában. Emellett sokat beszélgettünk a megadott témánkról; a táncról is, ami, rengeteg filmben, animációban jelen van. A tábor alatt próbálunk megtanulni egy kulcsolási technikát, tovább tanuljuk a stop-motion minél kreatívabb megoldásait. Ez az egy hét elég ahhoz is, hogy megtanuljuk jobban kezelni a programokat, pl. az Adobe Premier Pro alapjait. Emellett a fényképezőgép kezelésének fortélyait is elsajátítjuk, hogy hogyan tudjuk kihozni belőle a legjobbat: milyen beállítással vagy kreatív trükkel. Ezzel együtt használunk hagyományos tárgyakat: gyurmát, papírokat, lepedőket, amik segítenek nekünk a feladatok megoldásában. Az eszközhasználat persze nem elég, a kreatív gondolkodás éppúgy szükséges hozzá, illetve a csoportokban való együttműködés és ötletelés is. A tábor alatt a téma kibontása nem egyszerű, mégis rengeteg gondolat jött a gyerekektől, amiből próbálunk minél többet megvalósítani. Véleményem szerint jól indult az első nap, és remélhetőleg a következők is így telnek majd. A tábor témája a tánc és mi is lépésről lépésre próbálunk előrébb jutni az anyagainkban.” Témavezető: Szövényi Barnabás, fejlesztő

Média: „A média szekció tagjai is hozzáláttak a munkához a sarlóspusztai össz-művészeti táborban. Mozgalmas hét elé nézünk,  hiszen többféle projektet is tervezünk. A csapat tapasztaltabb tagjai már az indulás óta részt vesznek a szekció munkájában és nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a feladatokba, és szárnyaik alá vették az újonnan érkezőket. A hetet ötleteléssel és tervezéssel indítottuk, megbeszéltük és kitaláltuk, hogy milyen kisfilmeket fogunk készíteni a továbbiakban.” Témavezető: Fenyő Zsuzsanna mentor, Kaposvár 1-es csoport

Kamarazenekar:„Az idei VIII. össz-művészeti-tánc alkotótáborban a Kamarazenekar repertoárja jelentős klasszikus műveket is magában foglal. A tábor során kiemelkedő művészek, köztük Szabó Attila és felesége, mindketten elismert hegedűművészek, valamint Láposi János brácsaművész csatlakoznak hozzánk. Közreműködésük révén a Kamarazenekar egyedülálló hangzásélményt nyújthat, amely elősegíti a zenekari tagok zenei fejlődését. Lehetőséget biztosít a fiatal zenészek számára zenei készségeik továbbfejlesztésére, és az együttes játék jelentőségének mélyebb megértésére. Az együtt zenélés támogatja a ritmusérzék, az intonáció és a kollaboratív készségek fejlődését egy inspiráló és szakmai környezetben. A próbák során Händel Vízizene, Brahms 5. és 6. Magyar tánca, valamint saját kompozíciók és kisebb kamaradarabok szerepelnek, amelyek hozzájárulnak a résztvevők technikai és zenei fejlődésük elmélyítéséhez.” Témavezetők: Fehér Elemér, Kalafszky Adriána, Hargitai Eszter fejlesztők; Szabó Attila, Szabó Attiláné, Láposi János önkéntesek

 

Beszámoló a táborban lévő gazdagító programokról:

Festőművészként, valamint képzőművész-tanárként dolgozom a kispesti Reménység Katolikus Általános iskolában. A tábor programjában első alkalommal veszek részt, mint önkéntes. Nagyon élvezem a gyerekekkel együtt alkotást. Fontosnak tartom, hogy jó hangulatban teljen a munka és minden gyermek megtalálja a számára leginkább kedvelt technikát, továbbá az általuk ismeretlen vagy kevésbé használt festészeti technika elsajátítása, valamint megismerése is egyaránt fontos. A textilfestés (batikolás) is nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében. Mindenki önfeledt lelkesedéssel készítheti el egyedi pólóját. A kreativitást fejlesztő feladatok nagyon változatosak, idén a “tánc” témakörében folyik az alkotás. A sokszínű munkákon a gyermekek természetes és őszinte lelkülete egyaránt tükröződik.” Görbe Alexandra, önkéntes

Idén vagyok itt először az Össz- művészeti táborban. A pécsi csapat buszával érkeztem erre a varázslatos helyre. Népi bőrműves szakoktatóként az a feladatom, hogy a gyerekeket megismertessem a bőrművesség ma is jól használható technikáival, és a bőrrel, ezzel a sokrétűen felhasználható természtes alapanyaggal. Útmutatásommal a gyerekeknek lehetőségük nyílik arra, hogy önállóan készítsenek az újonnan tanult technikákkal karkötőket, nyakékeket, kis szütyőket. Miközben elsajátítják a bőrműves technikákat fejlődik a kézügyességük , a kitartásuk és az önismeretük is. A kisebbek lelkesen fognak bele a munkába, és egymást segítve szorgalmasan dolgoznak. A nagyobbakat úgy látom eleinte egy kicsit bátorítani kell, hogy aztán annál lelkesebben dolgozzanak. Igényes, preciz alkotások kerülnek ki a kezük alól. A foglalkozások tematikáját úgy építettem egymásra, hogy az egyszerű, gyorsan elkészíthető tárgyakon már megismert technikákhoz kapcsolódnak az újabb ismeretek a következő munkadarabok elkészítése során. Így az egyszerű kis pillangókból és bojtból álló pásztorbojt után a fűzésekkel és fonásokkal díszített karkötők következnek. Majd ezek után megismerkedhetnek a gyerekek a bőr domborítás, poncolás technikájával és ezekkel is alkothatnak ékszereket. A tábor második felében már maguk készítette pénztárca és kistáska is kikerülhet a gyerekek keze alól.” Terényi Gyöngyi Népi iparművész

Hagyománnyá vált, hogy  a tábor ideje alatt nyitott szekciókat tartunk esténként, mely lehetőséget biztosított a résztvevők számára, hogy közelebbről megismerjék egymás munkáját.

 

A Búcsúest hangulata idén is fergeteges volt. A szekciók bemutatták a héten folytatott tevékenységüket, rövid és hosszú távú céljaikat. Öröm volt látni, hogy a tábor résztvevői együtt örültek egymás sikereinek.

 

Fantasztikus tábornak lehettünk részesei. Sikerünk kulcsa  az együttműködés, a kölcsönös tisztelet,  egymás munkájának elismerése valamint az érzés, hogy együtt alkotni öröm…. Kívánom, hogy ezt az érzést minden olvasó élje át velünk. Köszönjük a Csányi Alapítványnak, hogy a tábort megrendezhettük és kiváló minőségben megvalósíthattuk, melyhez minden feltétel biztosítva volt.” Bálint- Orsós Andrea táborvezető mentor, Pécs 3-as csoport

 

A VIII. Össz-művészeti alkotótábor életképei a Galériában megtekinthetők.