Mindent egybevetve elmondhatom, hogy boldog vagyok, sokat tanultam; a magyar történelméről, a magyarok szokásairól és kultúrájáról. Az Alapítvány jászberényi Közösségi Házában barátokra találtam, akikkel mindenképpen szeretnék kapcsolatban maradni. Nagyra értékelendő az Alapítványban folyó munka és boldog vagyok, hogy ennek  egy rövid időre én is részese lehettem.

Be kell vallja, mielőtt Magyarországa jöttem nagyon keveset  tudtam az országról. Ez volt az első alkalom, hogy itt járok. Tartottam az emberektől, hogy mit várnak majd el tőlem. Azonban már az első alkalommal, olyan szeretettel fogadtak, hogy ez a félelmem elillant. Nem beszélek magyarul, de nagyon jól megértettük egymást németül, angolul és franciául.

A támogatások mértéke, amit az Alapítvány biztosít a gyerekeknek még mindig elképzelhetetlen a számomra. Mielőtt ide jöttem azt gondoltam az Alapítványról, hogy délutánonként biztosít fejlesztő foglalkozásokat, de ez annál sokkal, de sokkal több. A mentorok minden egyes gyereket és annak élettörténetét családját, nehézségeit és örömeit tudják és ismerik. Folyamatos kapcsolatot tartanak az iskolákkal és még pszichológus szakember segítséget is nyújtanak. Minden egyes gyerekre személy szerint odafigyelnek az Alapítványban, nem csak anyagi támogatást kapnak, de szükség esetén még az orvosi ellátást vagy a szükséges orvosi beavatkozás költségét is fizetik. Ráadásul nem rövid időre szól, hanem bekerülésük után addig, amíg tanulmányaikat befejeztével munkába állnak.

Az első hetekben nehézségem volt a gyerekekkel, mert nem nyíltak meg, féltek, tartottak tőlem. Ez idővel elmúlt, hiszen kezdtük megismerni egymást. A jászberényi Közösségi Ház nagyon barátságos és jó kialakítású. Igazi második otthon a gyerekek számára. Itt elismerik őket, megbecsülik őket és mindről nyíltan félelem nélkül beszélhetnek a mentorokkal. Az egyik fiú azt mondta nekem, hogy azért is szeret itt lenni, mert az Alapítványban nincsenek felületes kapcsolatok, látszat barátságok, mint az iskolában.

Amikor megérkeznek délután a gyerekek, tej és péksütemény várja őket, leülhetnek, pihenhetnek. Ezen kívül két jól felszerelt számítógéptermük van Internet elérhetőséggel. Fa bútoraik vannak és meleg narancssárga árnyalattal festettek a falak. Mindig jól érzem magam, ha itt vagyok. Ráadásul mindenki ismeri egymást, de nem csak egy Közösségi Házon belül. Például elmentünk Kaposvárra és a jász gyerekek ismerték a kaposváriakon kívül a többi gyereket is, olyan ez, mint egy nagy család és nagyon boldog vagyok, hogy ennek egy ideig én is tagja lehettem.

A mentorokkal is sikerült jó kapcsolatot kiépítenem. Sokat segítettek, hogy hogyan kéne kiviteleznem dolgokat. Mind a német, mind az angol csoportnak előadásokat tartottam a német szokásokról, ételekről, étkezési szokásokról, iskolarendszerről. Néhány hét elteltével a gyerekek jöttek és kérdeztek, sőt Magyarországról hasonló kiselőadásokat tartottak nekem. Nem könnyű ilyen korban kötött témákról beszélni, mint közlekedés, földrajz, de ők nagyon motiváltak és mindig nagyszerű munkát végeztek. 4-8 fős kiscsoportban tanulnak az Alapítványi foglalkozásokon. Sokkal hatásosabban dolgoznak, mint egy normál iskolában, ahol ráadásul 25-en vannak együtt. Itt nem kell szégyellniük magukat, ha hibáznak, mindig van lehetőségük javításra és szívesen használják az idegen nyelvet. A tanárok jól képzettek és nagyon barátságosak, ők is részesei a gyerekek Alapítványi mindennapjainak itt Jászberényben. Érződik, hogy jó a tanár diák kapcsolat. A kicsik még kezdő szinten vannak, annak megfelelően limitált a szókincsük is. Egyszerűbb témákról, mind család, hobbi jól el lehet velük beszélgetni. A nagyok azonban folyékonyan használják mind a német, mind az angol nyelvet (angolból sokkal biztosabb a tudásuk).

A szabadidőmben szintén szívesen találkoztam a fiatalokkal, elmentünk moziba vagy beültünk egy pizzát megenni, sőt sütöttünk közösen süteményt is. Eljutottam az Alapítvány jóvoltából Kaposvárra, a Hortobágyra és Debrecenbe is, ahol csodás időt töltöttünk együtt.Örülök, hogy az ország más részeit is láthattam.

Mindent egybevetve elmondhatom, hogy boldog vagyok, sokat tanultam; a magyar történelméről, a magyarok szokásairól és kultúrájáról. Az Alapítvány jászberényi Közösségi Házában barátokra találtam, akikkel mindenképpen szeretnék kapcsolatban maradni és terveim szerint augusztusban a „Csángó – Fesztiválon” újra láthatom őket. Nagyra értékelendő az Alapítványban folyó munka és boldog vagyok, hogy ennek  egy rövid időre én is részese lehettem.
Christina Macke, AIESEC önkéntes