Bianca Torres, AIESEC önkéntes Brazíliából

Bianca Torres vagyok, 21 éves, Brazil és egy igazi álmodozó. Szeretem a természetet és az embereket. Gyermekkoromban mindig arról álmodtam, hogy elsőrangú környezetvédő leszek, megmentve a körülöttem élő természetet. Ma már látom a valóságot. Ennek ellenére a hétköznapokban mindent megteszek, hogy élhetőbbé tegyem a környezetemet.

Ezzel az önkéntes munkával egy álmom válik valóra. Nagyon keveset hallottam Magyarországról, de az a mit hallottam mind jó volt és még inkább arra inspirál, hogy személyesen is megtapasztaljam. Amikor megláttam az AIESEC pályázati lehetőséget, tudtam, hogy csak rám vár. Annyira hihetetlen volt, hogy elnyertem és elfogadtak a feladatra! Remélem napról napra sikerül megismernem a gyerekeket a Csányi Alapítványnál és lelkesedésemmel át tudom nekik adni az angol nyelv szeretetét.

Nincs kétségem afelől, hogy egy egyedülálló és nagyon gazdag program részese leszek ez alatt a 6 hét alatt. Nagyon várom a személyes találkozást és biztos vagyok abban, hogy ez lesz életem egyik legnagyszerűbb projektje.

Bianca Frota Torres – Búcsú

Mielőtt mesélnék tapasztalataimról, elmondanám miért is döntöttem amellett, hogy részt veszek az AIESEC 6 hetes önkéntes programján. Először is szeretek gyerekekkel foglalkozni ráadásul, ha önkéntesként dolgozol óhatatlanul különböző emberekkel találkozol. Mivel én olyan filozofálgatós alkat vagyok, aki nem csak megismerni szeret embereket, hanem kész tanulni is tőlük – ez a munka tökéletesnek ígérkezett. Második okként felhozhatnám, hogy örömöm lelem a segítségnyújtásban – az élet kölcsönösségen alapul. A felkínált lehetőség egy életre szóló élménnyel kecsegtetett. Ráadásul külföldre utazhatok, ahol más emberekkel, kultúrával, nyelvvel, szokásokkal és életstílussal találkozom. Bár a végén említem, de az is fontos szempont volt, hogy fejleszteni akartam angol nyelvtudásomat és biztos voltam benne, hogy a kreativitásomra is szükségem lesz. Örömmel töltött el, hogy majd átadhatom tudásomat és cserébe én is ismeretekkel gazdagodom. Amikor megláttam, hogy Magyarország az úti cél, azt gondoltam magamban: Húúú ez egy teljesen más ország, más kultúra és jó messze van. Nem igazán tudtam bármit is az országról, de biztos voltam abban, hogy csak nyerhetek az önkéntességgel. Így azt gondoltam: Miért is ne? Amikor megtudtam, hogy kiválasztottak, nagyon hálás voltam. Most, ahogy visszanézek – igazam volt itt minden más volt, mint otthon.

Az Alapítványban számos fantasztikus emberrel találkoztam, akik mindig kedvesek voltak hozzám. Több nagyon vonzó kis városban volt lehetőségem megszállni: Mohácson, Pécsett és Szegeden. összehasonlítva az otthoni városokkal elmondhatom, hogy a magyar városok sokkal kisebbek, de szerethetőek. Minden két hétben új Közösségi Házat látogattam meg, ahol alkalmazkodnom kellett az új környezethez (egymagam aludni a Közösségi Házban) és csoportokhoz. Az Alapítvány csapata azonban olyan nagyszerűen segített és hátteret biztosított, hogy mindenhova sikerült beilleszkednem a rövid idő ellenére is. Rengeteget gyarapodtam az itt töltött idő alatt és sokat tanultam. Például megtanultam, hogy mindig nyitottnak kell lennem, vagy hogy sohasem szabad ismeretlenül megítélnem másokat, vagy hogy váratlan helyzetekre is lehet jól reagálni, ha pozitívan gondolkodik az ember, sőt azt is megtanultam, hogy nem feltétlenül kell magányosnak éreznem magam, ha egyedül vagyok, attól lehetek még boldog. Sokat tanultam a gyerektől is, akik nagyon különbözőek voltak és nehéz sorsúak voltak. A legkisebbek még nem tudták hogyan fejezzék ki érzéseiket és magukat, de a program segítségével az évek múlásával kiegyensúlyozott és nyitott személyiségekké válnak. Megtanultam, hogy ha szabadon gondolkodok, akkor azok a dolgok, amik elérhetetlennek tűntek, még azok is megvalósíthatóak lehetnek. Tudtam olyan emberekkel is kommunikálni, akik csak magyarul beszéltek. Hogyan? Nagyon egyszerű testbeszéddel, rengeteg mosollyal és odafordulással.

A legkisebbek nagyon zárkózottak és visszafogottak voltak, de lassan megnyíltak és egy idő után nemcsak válaszoltak, de kérdeztek is. Facebookon barátok lettünk és ha nem ment angolul minden akkor a Google fordító mindig jól jött 🙂 Csodás volt ez a visszacsatolás a számomra! Mintha csak megerősítettek volna: jól van Bianca, misszió teljesítve. Annyira jó volt látni, hogy a körülményeik, a nehézségeik, a rossz anyagi helyzetük ellenére kedvesek, mosolyognak, szerethetőek és udvariasak. Nagyon megszerettem őket, különösen a mohácsi kicsiket, talán, mert itt töltöttem az első két hetemet … de nehéz igazából megmondani az okot. Amikor elbúcsúztam egy szívecskékkel telerajzolt lapot kaptam amin üzentek nekem: visszavárunk, köszönjük, hogy mosolyt ajándékoztál, sokat tanultunk tőled …sőt még portugálul is üzentek. Ez nagyon különleges ajándék volt a számomra!

Az a munka, ami a Csányi Alapítványnál folyik, az becsülendő, nagyszerű és csodás. Nem hittem volna, hogy valami ilyen szervezetten is működhet: a fejlesztő foglalkozások, a programok, az értekezletek, az étkeztetés, a visszacsatolások… minden, nem is említve a mentorokat, akik elkötelezettek az ügy érdekében. Látszik, hogy szeretik, amit csinálnak, mintha pótszülők lennének, nem talán annál is több, igaz barátok. A mentoroknak még arra is volt energiája, hogy kedvesek legyenek velem. Ezt is meg szeretném köszönni! Nem lehet panaszom semmire. Igazából a lehetőségek nagy csokra: plusz órák, kulturális programok, közösség, külföldi utak, ahol a tanult nyelveket anyanyelvi környezetbe gyakorolhatják. Az Alapítvány lehetőséget ad, hogy tanulhass, tudásodat mélyíthesd, nyelvtudásodat csiszolhasd, ami mind elengedhetetlen ahhoz, hogy boldogulj az életben és a céljaid/álmaid megvalósítsd. Hogy én mit tettem hozzá mindehhez? … megpróbáltam közelebb hozni hozzátok Brazíliát, azt ahogy gondolkodunk, ahogy élünk. megmutatva a hasonlóságokat és különbségeket. Talán megéreztétek, hogy bátran nyithattok külföldi emberek felé, mert több közös van bennünk, mint ahogy gondolnátok. Mindegyik gyermek képes megvalósítani az álmait az Alapítvánnyal, ha tesz érte.

Mi volt a legnagyobb ajándékom … Ti mindnyájan! Bízom benne, hogy én is hozzátehettem ehhez. Elérkezett a búcsú ideje és egy nagy csomaggal utazom haza. Egy csomaggal, ami tele van csodás emlékekkel és ismeretekkel, amiket Tőletek kaptam. Mindenkinek köszönöm – felejthetetlen élmény volt. Nagyon remélem, hogy hamarosan meglátogathatlak Benneteket. Köszönöm Magyarország, köszönöm Csányi Alapítvány!

Bianca Frota Torres, AIESEC volunteer from Brazil