NAGY DIGITÁLIS KALAND

NAGY DIGITÁLIS KALAND

A Lehel Vezér Gimnázium tornatermében 2024.05.23. csütörtökön részt vehettünk az Alapítványt képviselve 3 csapattal a Nagy Digitális Kaland versenyen, amit a Logischool elnöke: Bakos Béla és a gimnázium igazgatója: Antics István nyitotta meg.

A versenyre egy óránk volt, feladatok nehezek voltak, de nagyon igyekezett mindenki, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa. A verseny során a digitális világ, a logikus és algoritmikus gondolkodás, az internetbiztonság, a mesterséges intelligencia és számos más izgalmas digitális téma került fókuszba. 180 fő versengett két korcsoportban 5-6. osztályosok között nagyon szoros volt a mezőny első és kilencedik helyezett között mindössze 4 pont volt a különbség. Első három helyezettet hirdették ki, de mint utólag megtudtuk egyik csapatunk a dobogó közelébe végzett, az első helyezést is megcsíphettük volna. Aki itt Jászberényben első lett a nagyoknál, mutatva a mezőny erősségét, bejutott az ország 10 legjobb csapatába.

Gratulálunk nekik és mindenkinek!!!

Nagyon jól éreztük magunkat, sokat tanultunk. Köszönjük a meghívást és a segítséget. Jövőre is indulunk!

Sipos-Szabó Boglárka Jászság 2-es csoport